Néhány gondolat az elejére

A legfontosabb az életemben a Kiccsaládom: Rali, a férjem, Xavér, a négy éves csibészem és Csinszka, a pár hónapos tündérem. Élem a gyesen lévő kismamák apró csodákkal teli mindennapjait, és be kell vallanom, iszonyúan élvezem!

Ettől függetlenül nekem is megvannak a „szokásos” kismama paráim. Nincs elég időm magamra, nyúzott vagyok mindig, kicsit beszűkít az itthonlét. Persze megy a jajderonda kövér vagyok műsor is, mivel a szüléssel, szoptatási időszakkal bizony-bizony itt maradt rajtam 16 kg pluszban.

Standard szilveszteri fogadkozásaim közepette megesküdtem, hogy leadom a túlsúlyt, újra rendszeresen sportolok, csakhogy ismét képbe került Piotrek, és a fogyiból hirtelen 42 195 méteres futás lett. Így megy ez! A Piotrek fenoménról még lesz szó.

Bár egy paragépnek tartom magam, a kitartásom is nagy, mint egy öszvéré. A gigászi kihívásokat is megszerettem. Így került a Bakancslistámra a maraton is még régebben.

Nos, egyenlőre azonban hobbi kocogó vagyok. Ebben a pillanatban még szinte semmit nem tudok arról, hogy hogyan lehet lefutni a maratont. Nem tudom fizikailag milyen megterheléssel állok szemben, mit is jelent pontosan heti ötször erre a távra edzeni, versenyen is csak egyszer voltam, 6,2 kilométeres távon. Nem ismerem a szakzsargont, a futáselméletet, a szerkókat, a kütyüket.

Egyet tudok: idén én is lefutom. Hogy hogyan és miből, az úgyis jön magától...

Follow me in English!