A Jóreménység foka

Egy nagyon fontos rész kimaradt az előzőkből:

TESTISÉGEK

Oké, nem vittek az Uzsokiba, de azért nem úsztam meg teljesen szárazon.

1. Készítettem a két és fél óra alatt egy cseresznye nagyságú vízhólyagot két lábujjam közé. Szerencsére futás közben nem zavart. Mivel a vízhólyagok nemzetközileg elismert expertje vagyok, ezért elmondom a trút ezzel kapcsolatban. Fogsz egy tűzben sterilizált tűt, átfűzöl rajta egy néhány centi hosszú cérnát. Ezt pedig – bármilyen ocsmány és gusztustalan – szépen átfűzöd a vízhólyagon. Fájni nem fáj. A lényeg, hogy a cérna bent maradjon éjszakára. A tűt csak akkor, ha szereted az ilyesmit. Ezalatt a vízhólyag teljesen leürül, mert a két lukacska a cérnától nem tud összeforrni, illetve a cérna arra is jó, hogy kivezesse a váladékot. Így nem lesz sebes, mintha kiszakítanánk, és nem nő vissza, mintha csak kilyukasztanánk.

2. Horror. Egy tenyérnyi foltban véresre dörzsöltem a karomat, ahol a törzsemmel összeér. Végülis logikus, nem tudom mi másra számítottam: órákon át csiszatoltam ott  a saját bőrömet nonsztop. Na ez viszont durván fájt napokig is. Én vagyok a marha, mert az utolsó hosszú futások alkalmával már éreztem, hogy ez nem kóser, kéne vele kezdeni valamit. Konkrétan vazelint ajánlanak az ilyen helyzetekre. De nem készültem. Ti készüljetek, nem kell mindig a saját kárunkon tanulni. És ha azzal a tudattal költözöm a másvilágra egyszer, hogy bárki tanult az ÉN hibámból, és megmenekült a szörnyűséges tenyérnyi sebek támadásától, akkor már volt értelme! 42.

Bizonyított

Köszönöm a figyelmet!

Más.

A félmaratonon megrágtam, milyen érzés, ha az ember annak ellenére tudja, hogy menni fog a hosszabb táv, hogy a fizikai felkészülés bőven hagyott kivetnivalót maga után. Csak mert agyban ott van. Most is erre lesz szükség, illetve arra a rendszerességre, igyekezetre, akaratra, amit legutoljára januárban és februárban nyújtottam. Ekkor még büszkélkedtem mindenféle havi eredménytáblázatokkal, tervtáblázatokkal. Aztán szépen elmaradoztak. Két okból. Egyrészt mert az elmúlt hónapok edzéseit nézve nincs mivel büszkülni, annyira sokat lógtam, másrészt egyszerűen nincs rá időm és energiám. Mintha újra egyetemista lennék. Ott is, ahelyett, hogy nekiálltam volna megtanulni az ezeregy oldalas Pp tankönyvet, naponta újra és újra ütemterveket gyártottam szép fehér papírra. Mindenféle színű filctollal. Osztottam szoroztam a tételeket, gyököt vontam, deriváltam. De a végén csak neki kellett állni: tervmentesen, teljes pánikban.

Mi Mamasita

De a lényeg, hogy visszatérek az alapokhoz. Ezalatt a fél év alatt kiderült, hogy nem tudom tartani a heti 5 napos edzéstervet. Mivel nem tudom tartani, ezért csalódok magamban. Mivel csalódok magamban, egyre kevesebb a hétköznapi sikerélmény. Mivel egyre kevesebb a hétköznapi sikerélmény, egyre jobban fásulok bele, és egyre jobban megy el a kedvem az egésztől.

Francba a tudományos edzéstervekkel! Francba a táblázatokkal! A műveletet innentől kezdve rém egyszerű:

Heti négy edzés. H-Sze-P-V. Legyenek köztük pihenőnapok. Kár, hogy nem 8 nap egy 7. Hét közben nem szivatom magam, a család fontosabb. 1 órát futok egy alkalommal, amekkora táv belefér, ám legyen, ámen. Nem lesz feladatos edzés, csak egyszerűen futok. Vasárnap hosszú futás, amit 20-tól indítok, hetente 1-2 km-el emelem úgy 36-ig. Ennyi.

Fogalmam sincs elég-e Athénhoz, de ingerkedtem magammal már eleget, én max. ennyit bírok, ennyit akarok. Uff.

Igazából a félmaraton, amellett, hogy óriási élmény és büszkeség, azért az arcomba kente, tolta és gyömöszölte azt is, hogy milyen elképesztően messze áll a jelenlegi fizikumom 42 km futástól. Sokkkkkal messzebb, mint amilyen messze szilveszterkor a félmaratoni volt.

Abba is betekintést nyertem egy fél pillanatocskára, hogy mennyire felzabálja az embert egy ilyen megmérettetés. Jelenti ezt az az álmosság, falási és vedelési inger, ami elfogott. Természetesen a fáradtságot nem említve. Most emiatt úgy érzem, én Athén után nem szeretnék több maratont lefutni. Nem szeretném többször így igénybe venni a szervezetemet. Nem szeretnék azon kattogni, hogyan lehetne elszabadulni a családtól, és kelni vasárnap hajnali 5-kor, hogy szanaszét csesszem a lábaimat és a csípőmet. Nem szeretném napjában emlékeztetni magamat arra, hogy ezt kizárólag én döntöttem el, én akarom végigcsinálni, és senki sem kényszerít rá, úgyhogy nincs értelme rinyálni sem miatta. Mit szeretnék? Most úgy érzem minden másnap 1 óra kocogás megteremti számomra a tökéletes harmóniát. Ezt szeretném.

 Ettől függetlenül most most van. 20 hét múlva pedig maraton. Utánam a vízözön.

Ezek pedig az eheti örömzenék klasszikusan  - szív küldi :

Csajkovszkij

Mozart

Liszt