Vivicittá 2013 - Rewind

Most visszatekerem a magnót április 21-ig. És hogy mindenki tudja, a sok fogadalmam közül néhányat bizony be is tartok, ma újra döcögőre fogtam egy résztávos 9K-val. Ezt a bejegyzést pedig most-vagy-soha alapon végre befejezem, hiszen nyakamon a következő közösségi bumm élmény, ne vegyük el a Vivicitta örömét, még akkor sem, ha a drága futótársak már nem is emlékeznek erre a megmozdulásra.

Sz'al a futóverseny jó buli! Fulladjunk-ki-jó-alaposan,-de-legalább-együtt élmény!

Vivicittá - A 2013. év első versenye számomra
Táv: 10km.
Cél: 1:00:00 belül futni

Mutatom az útvonalat: 3 kilométeres karika a szigeten, aztán fel az Árpád hídra, át Pestre, rakparton majdnem a Parlamentig, fordító, vissza a Margit hídon, célbaérés a szigeten. Végiggondolni is fárasztó. Illetve látom Apukám összevont szemöldökét, ugyanis az embereknek 3 tábora van:
1. Résztvevő+szurkoló+szervező
2. Mitsemsejtő+magasrólletojó
3. Bosszankodó, hogy nem lehet a megszokott útvonalon pöfögni.
Kitalálhatjátok Apu melyik fakkban parázgat.

Kényelmesen összeszedtem magamat otthon, Rali maradt a gyerekekkel, terv szerint a verseny végére kellett volna megérkezniük, hogy esetleg a célba érést még lássák, illetve a családi futáson részt vehessünk. Buszoztam, villamosoztam, út közben egyrészt azon merengtem meglepetten, hogy hát mikor jönne máskor az ellenőr, mint vasárnap délelőtt, másrészt, hogy milyen sokan igyekeznek ugyanarra futószerkóban. No meg azon, hogy markolom a kapaszkodót, meg sem moccanok, de a pulzusom már 110 felett. Adrenalin.

Don't Panic

A nap egyik legnagyobb öröme számomra az volt, hogy végre élőben örülhettünk egymásnak egy lánnyal, akivel egy kis online futóközösség tagjai vagyunk, napi kapcsolatban, de még sosem találkoztunk. Viszont mostantól milyen sokat fogunk együtt futni még! Hajrá Dóri!

Jöttek a barátok, a tesómék, és akkor is, most is elérzékenyülök, hogy azzal töltötték a vasárnapjuk jó nagy részét, hogy szurkoljanak nekem. Matyi, az öcsém, még egy fincit meg is bánta, hogy nem nevezett, olyan jó volt a hangulat. Remélem valamelyik következő versenyre már együtt megyünk.
Gergő és Dani ráadásul kitettek magukért,  fotóztak ezerrel, hogy pakolhassak képeket a blogra.

Gergőék izgulnak, hol lehetne sutyiban rágyújtani - túl egészséges a közeg

Eccs + Csuti

A kimerítő verseny utáni masszázs

Fotógráfer

Verseny előtt:
 

A nagy barát gyűjtögetésben nemhogy a Szandi-féle bemelegítésről lemaradtam, de a rajtról is majdnem. Olyan őrült kapkodással telt az utolsó pár perc, hogy ad1. szégyen-gyalázat a táskám mélyén maradt végül a fekete karszalag, úgyhogy a Keszthelyi Kilométereken fogom viselni ad2. szégyen-gyalázat a táskám mélyén maradtak a Vöröskeresztnek szánt cuccok is. Báááá, nem is én lennék...

Erről a pucsításról maradtam le

Sprintelve kerestem a zónámat, de nem volt nehéz megtalálni, mert a leghátsó, fekete színnel jelölt, leglassabb zónába kértem magamat. Visszaszámlálás Dórival, aztán még jól kupáncsapott minket egy óriás felfújható gumilabda, és rajt.

Csiga/Dupla radír zóna

A verseny:

Tapasztalat? Rengeteg!!!

Rendszerüzenet 1:
Ha gyorsabban tudunk futni, akkor, csupán kishitűségből, ne soroljuk magunkat rosszabb rajt kategóriába, mert megszívjuk! A tömegben nagyon nehéz volt előzni, pedig nagyon zavaró, ha az ember nem tudja tartani a tempóját. Ezzel több, mint 4 kilométeren keresztül szívtam. Ezentúl élsportoló hosszútávfutónak fogom hazudni magam, kerülgessenek csak engem.

Rajt

Rendszerüzenet 2.:
Ne fusd el az elejét! A közepét sem! Mert szívrohamban elpatkolsz!
Azt terveztem, hogy nyomott tempóval, 170-175-ös pulzuson fogom lefutni, de elöntötte az agyamat a vér (Nika 1:00:00 belül fut... Nika 1:00:00 belül fut) és küldtem neki, átlag 185-ös és max. 199-es pulzus mellett. Mire volt ez jó? Hát arra, hogy esetleg infarktussal elvigyenek, mindenképpen. Más nem jut az eszembe. Ez annyira komoly, hogy a barátok majd mind lemaradtak a befutómról, mert egy pali összeesett az orruk előtt. Neki próbáltak segíteni. Csórikám még a hordágyon is azt nyöszörögte, hogy folytatni akarja, hiszen olyan közel a cél... Le fogom tesztelni, de tuti biztos vagyok benne, hogy ha kicsit visszafogottabban csinálom, sokkal egyenletesebben futottam volna végig és még az is lehet, hogy jobb idővel. A meglepetésszerű nagy melegben annyira túlhajszoltam magamat, hogy az utolsó 3 km-en, már jóval a fordító előtt, amikor bele kellett volna húzni, én a síromat ástam és ébenfa koporsókat vizualizáltam gondolatban. Kevesebb, mint 300 méterre a céltól belesétáltam (!). A célbaérés után pedig majdnem elájultam, nem értettem mit dumálnak hozzám, dülöngéltem, kóvályogtam. Kedveském, na ilyet nem szabad!

Szívrohamban elpatkolás határán

Rendszerüzenet 3.:
Nagyon kevés volt a frissítőállomás. Végig porzott a szám. Én nem is értem ezt hogyan gondolták a szervezők, azt már meg sem említve, hogy hogyan lehet a déli napsütésben, 12:30-kor indítani egy futóversenyt. Talán így szerettek volna spórolni a befutócsomagokkal. Ha a fele útközben elpusztul, nekünk több abonett marad.

A reklám helye

Rendszerüzenet 4.:
Most megveregetem a vállamat, az utolsó pillanatban kértem el Rali sapkáját és mondtam le a kendőről. Észkombájn vagyok. Innen üzenem, sapka kötelező! Lángra lobbantam volna nélküle. Szegény Virágom-Virágommal így is lett.

Virágom-virágom a Vánder Vumen

Rendszerüzenet 5.:
Visszaigazolást nyert ez a ménkű sok edzés és megtett kilométer. Végig a választott mezőny adagnál gyorsabban szaladtam és láthatóan sokkal jobb ritmusban, mint a mellettem futók. Könnyebben, rutinosabban ment. Ez nagyon jó érzés volt.

Foresta Gumpa

A képen látható Ancsi a fentieket cáfolja. Ő nem szokott futni soha. Kivéve ilyen rendezvényeken. Simán leküldte a 10K-t. Nem blogol róla. Nem teszi a dicsőségfalra. Kedve szottyant... Riszpekt, Ancsi!

Öröm a célban a papó mögött - Hiába, csak magunkkal versenyzünk :)

A legnagyobb szívfájdalmam az volt, hogy a családi futást szkippeltük, mert a gyerekek a szurkolás és sportolás kombó helyett a vasárnap délutáni csendespihenőt választották. (Látom, ahogy Após pajtás - büszkén az unokáira - bólogat) Lesz legközelebb. Ennek folyománya, hogy Lovagom is bukta a fantasztikus lehetőséget, hogy engem istenítsen, de a versenyt követő pihire már megérkezett. Én így is örültem neki. Ő így is örült nekem.

Lovagom

Borzasztó jó volt Vivicittázni, jó volt a barátokkal, jó volt a családdal. Alig várom a következőt. És képzeljétek! Összeráncolt szemöldökű Apu is felhívott, hogy hogyan sikerült a verseny, és hogy szurkoltak, meg minden. Következő ötéves terv: célfotó őróla.

U.i.: Azóta a mellékvesevelőm normál mennyiségű adrenalint termel. Ennek következtében már nem írogatok ide olyan marhaságokat, hogy a Keszthelyi Kilométereken az a cél, hogy 1:00:00 belül fussam a 10,5 K-t, mert elpatkolnék. Ez mostmár vili. Inkább arra leszek kíváncsi, hogy ha ezúttal rendesen tartom a célpulzust, mennyire sikerül megközelíteni ezt a Vivicittás időt anélkül, hogy hárman vonszolnának át a célvonalon. Uff, én beszéltem.