A Jóreménység foka

Egy nagyon fontos rész kimaradt az előzőkből:

TESTISÉGEK

Oké, nem vittek az Uzsokiba, de azért nem úsztam meg teljesen szárazon.

1. Készítettem a két és fél óra alatt egy cseresznye nagyságú vízhólyagot két lábujjam közé. Szerencsére futás közben nem zavart. Mivel a vízhólyagok nemzetközileg elismert expertje vagyok, ezért elmondom a trút ezzel kapcsolatban. Fogsz egy tűzben sterilizált tűt, átfűzöl rajta egy néhány centi hosszú cérnát. Ezt pedig – bármilyen ocsmány és gusztustalan – szépen átfűzöd a vízhólyagon. Fájni nem fáj. A lényeg, hogy a cérna bent maradjon éjszakára. A tűt csak akkor, ha szereted az ilyesmit. Ezalatt a vízhólyag teljesen leürül, mert a két lukacska a cérnától nem tud összeforrni, illetve a cérna arra is jó, hogy kivezesse a váladékot. Így nem lesz sebes, mintha kiszakítanánk, és nem nő vissza, mintha csak kilyukasztanánk.

2. Horror. Egy tenyérnyi foltban véresre dörzsöltem a karomat, ahol a törzsemmel összeér. Végülis logikus, nem tudom mi másra számítottam: órákon át csiszatoltam ott  a saját bőrömet nonsztop. Na ez viszont durván fájt napokig is. Én vagyok a marha, mert az utolsó hosszú futások alkalmával már éreztem, hogy ez nem kóser, kéne vele kezdeni valamit. Konkrétan vazelint ajánlanak az ilyen helyzetekre. De nem készültem. Ti készüljetek, nem kell mindig a saját kárunkon tanulni. És ha azzal a tudattal költözöm a másvilágra egyszer, hogy bárki tanult az ÉN hibámból, és megmenekült a szörnyűséges tenyérnyi sebek támadásától, akkor már volt értelme! 42.

Bizonyított

Köszönöm a figyelmet!

Más.

A félmaratonon megrágtam, milyen érzés, ha az ember annak ellenére tudja, hogy menni fog a hosszabb táv, hogy a fizikai felkészülés bőven hagyott kivetnivalót maga után. Csak mert agyban ott van. Most is erre lesz szükség, illetve arra a rendszerességre, igyekezetre, akaratra, amit legutoljára januárban és februárban nyújtottam. Ekkor még büszkélkedtem mindenféle havi eredménytáblázatokkal, tervtáblázatokkal. Aztán szépen elmaradoztak. Két okból. Egyrészt mert az elmúlt hónapok edzéseit nézve nincs mivel büszkülni, annyira sokat lógtam, másrészt egyszerűen nincs rá időm és energiám. Mintha újra egyetemista lennék. Ott is, ahelyett, hogy nekiálltam volna megtanulni az ezeregy oldalas Pp tankönyvet, naponta újra és újra ütemterveket gyártottam szép fehér papírra. Mindenféle színű filctollal. Osztottam szoroztam a tételeket, gyököt vontam, deriváltam. De a végén csak neki kellett állni: tervmentesen, teljes pánikban.

Mi Mamasita

De a lényeg, hogy visszatérek az alapokhoz. Ezalatt a fél év alatt kiderült, hogy nem tudom tartani a heti 5 napos edzéstervet. Mivel nem tudom tartani, ezért csalódok magamban. Mivel csalódok magamban, egyre kevesebb a hétköznapi sikerélmény. Mivel egyre kevesebb a hétköznapi sikerélmény, egyre jobban fásulok bele, és egyre jobban megy el a kedvem az egésztől.

Francba a tudományos edzéstervekkel! Francba a táblázatokkal! A műveletet innentől kezdve rém egyszerű:

Heti négy edzés. H-Sze-P-V. Legyenek köztük pihenőnapok. Kár, hogy nem 8 nap egy 7. Hét közben nem szivatom magam, a család fontosabb. 1 órát futok egy alkalommal, amekkora táv belefér, ám legyen, ámen. Nem lesz feladatos edzés, csak egyszerűen futok. Vasárnap hosszú futás, amit 20-tól indítok, hetente 1-2 km-el emelem úgy 36-ig. Ennyi.

Fogalmam sincs elég-e Athénhoz, de ingerkedtem magammal már eleget, én max. ennyit bírok, ennyit akarok. Uff.

Igazából a félmaraton, amellett, hogy óriási élmény és büszkeség, azért az arcomba kente, tolta és gyömöszölte azt is, hogy milyen elképesztően messze áll a jelenlegi fizikumom 42 km futástól. Sokkkkkal messzebb, mint amilyen messze szilveszterkor a félmaratoni volt.

Abba is betekintést nyertem egy fél pillanatocskára, hogy mennyire felzabálja az embert egy ilyen megmérettetés. Jelenti ezt az az álmosság, falási és vedelési inger, ami elfogott. Természetesen a fáradtságot nem említve. Most emiatt úgy érzem, én Athén után nem szeretnék több maratont lefutni. Nem szeretném többször így igénybe venni a szervezetemet. Nem szeretnék azon kattogni, hogyan lehetne elszabadulni a családtól, és kelni vasárnap hajnali 5-kor, hogy szanaszét csesszem a lábaimat és a csípőmet. Nem szeretném napjában emlékeztetni magamat arra, hogy ezt kizárólag én döntöttem el, én akarom végigcsinálni, és senki sem kényszerít rá, úgyhogy nincs értelme rinyálni sem miatta. Mit szeretnék? Most úgy érzem minden másnap 1 óra kocogás megteremti számomra a tökéletes harmóniát. Ezt szeretném.

 Ettől függetlenül most most van. 20 hét múlva pedig maraton. Utánam a vízözön.

Ezek pedig az eheti örömzenék klasszikusan  - szív küldi :

Csajkovszkij

Mozart

Liszt

Hogyan lettem tralfamadori

Úgy látszik az én írásaim egyéni zamatát abban lehet majd megragadni, (csak hogy tugggyátok kedves elkövetkező verselemző érettségizők) hogy majd' minden posztot azzal kezdek, bocsibocsi, régóta lógok nektek ezzel...

Bocsibocsi, régóta lógok nektek ezzel!

Most, hogy már 2 hete földönkívüli vagyok, jelentem, szép innen az élet!

Viccet félretéve, bárki-bármit mond, azért egy félmaraton lefutása biztos, hogy mindenkinek nyomot hagy az életében.

Olyan magányosra sikeredett a készülődés. Először Piotreket fűztem, jöjjön Budapestre, csináljuk ezt is együtt, de aztán ő inkább az angliai Tough Mudderre nevezett. Gondoltam elég meredek, hogy olyan embereket célzok, akiknek ez egyben egy oda-vissza repülőutat jelentene... Így hát gondoltam kis családi csapatra: Anya vállal hetet, Matyi tizenötöt, én huszonegyet és meg is van a maraton. Nem jött össze. Gondoltam egyetemi csapatra. Nem jött össze.

Végül itt álltam futótársak nélkül, legszűkebb szurkolótáborom pedig a Balcsin éppen nélkülem ivotthánytbelefeküdtmegfordult.  De tele voltam elszántsággal, mert dolgozott a csakazértis. Ez főleg azért a végzet fekete humora, mert a KH futás pont arra van kihegyezve, hogy 3-as, 6-os váltókban csapatok fussanak. Családok, barátok, kollégák. Csapatszerkó szinte kötelező. Itt futni hosszút, mint én, marginális kérdés. (De legalább könnyű egyengúnyát húzni. Biztos, hogy ugyanolyan pólóm lesz, mint saját magamnak.) Ki más mentette volna a helyzetet, mint az én Mamasitám. Hangulatos anya-lánya nap kerekedett. Hadd legyek egy kicsit szentimentális. Olyan jóóó volt! Sosem-elég-maradjunk-még...

Ennek megfelelően fantasztikusan indult a reggel, a készülődés, sokkal nagyobb béke volt bennem, mint általában egy versenyen. Ezt dokumentálni tudom a pulzus hisztorimmal, ami 100 alatt maradt a rajtig. Mindenre hagytam időt, csak ízi, csak písz. Sétáltam egy nagyot a ligetben, ki is törtem majdnem a bokámat egy mélyedésben, mert kismadarat figyeltem a fán. A rajtcsomagommal az árnyékban bíbelődtem, aztán jól körülnéztem sétálgatva.

Mamasita berobogott atomóra pontossággal, úgyhogy kolbászoltunk a nagymelegben. A DK Team sátránál hatalmas hangulat volt. Csatakiáltásuk messzi szállt a vibráló városi kánikulában. Be kell vallanom, ők a szívem csücske. Viszont - el sem hittem - a legnagyobb tömeg a Bírói Egyesület sátránál koncentrálódott. Gondolom ide szervezték a Jogi Fórum csapatokat, merthogy igen, a hülye jogászok is szerveződnek, amin én voltam a legjobban meglepődve,a hülye jogász.

Mindig gyakorlok néminemű kritikát, most sem kívánom másképp: nem volt olyan orbitális, pulzáló hangulata ennek a versenynek, amit én annak tudok be, hogy ehhez alkalmatlan terep az 56-osok tere. Túl nagy a tér, eltűnik a tömeg, túl messze vannak helyszínek, Virágom-virágom szavaival élve, nem olyan "kompakt" élmény. Ennél jobban nem tudom megfogalmazni. A másik, hogy kicsit kellemetlen, hogy a beton és macskakő grillező üzemmódra van állítva. Ennek megfelelően mindenki menekül, elnyeli őket a park hűse. Most ezt a két leírt dolgot megfordítom: Elég nagy volt a versenyközpont ahhoz, hogy sehol semmiért ne kelljen sorbaállni. Viva. A Városliget tökéletes helyszín egy egyéni nagyobb megmérettetéshez, mivel az ember az út 85%-án árnyékban futhat. A maradék 15%-on pedig megtanulja mindezt értékelni. Viva.

A versenyen pedig így éreztem magam:rendhagyó szív küldi

Bemelegítés Szandival (Mintha minden versenyen végtelenített kaziról ez szólna a versenyközpontban):

1. kör: Hát akkor pájéháli!

2. kör: Megy ez! Utazósebesség

3. kör: Basztikuli, még csak a fele van meg. Ennek a büdös életben nem lesz vége. Soha. Mindegy döcögünk, fel nem adjuk.

4. kör: Mostmár, ha kell, kézenállva is...

A többit tudjátok.

Én úgy képzeltem, hogy a célbaérés után közvetlenül betámadom az Uzsoki traumatológiáját, magamba szúrok 2 infúziót, kérek 3 kör vérátömlesztést, begipszeltetem, ahol szükséges, és egy hétre lekapcsolódom az élet vérkeringéséről. Ehhez képest többen megjegyezték, hogy nem látszik rajtam a harci verejték. Másnap volt izomlázam, nem tagadom, de harmadnap már nagyon szerettem volna megpattanni futkározni. Így is tettem negyedik nap, és bitang jót kocogtam.

Amin jót röhögtem, hogy a verseny után evési és ivási rohamok törtek rám, legalább ötször. Faltam, aztán szlopáltam, aztán tömtem, aztán vedeltem. Amin nem röhögtem annyira jót, hogy a házi csodaitaltól én pokoli szomjas lettem a verseny alatt. Alig győztem kivárni a következő vízbeöntést. Így aztán bevállaltam a rendezők által kirakott izoitalt kb. a táv kétharmadától. Életben tartott ugyan a verseny végéig, de hogy nekem milyen hányingerem lett tőle. Órákig is eltartott, mire rendeződtem. Felzabált ez a verseny. Mindent kiszürcsölt belőlem. A tanulság annyi, hogy sokkal több időt kell szánnom az űrtáplálék tesztelésre.

Mamasita komolyan vette szurkolói feladatát, lelkesített minden körben, várt a célban, megitta a sörömet. Ha nem lett volna ott velem, nem olyan biztos, hogy lefutom. De jövőre már családi egyenpólóban szeretném látni itt.

Fussatok félmaratont, gyerekek!  

A néni most elmondja miért. Ez már van olyan cél egy kezdőnek, hogy amikor elkezded rágni, emészteni a gondolatát, akkor az olyan távoli, hogy igazán el sem hiszed, hogy valaha, egyszer majd nagy soká sikerülhet. És akkor eltelik egy csomó idő és egyszercsak leküldöd. Öröm. Kiváló gyógyír önbizalomhiányra, türelmetlenségre, rendszertelenségre, hosszútávú tervek dédelgetésétől való félelemre.

És egy utolsó komment: nem az a fantasztikus, hogy lefutottam 21 kilit, hanem inkább az, hogy megállás nélkül tudok futni 2 és fél órán keresztül. Én.

És mégegy. Mert Alíz szerint is kardinális kérdés. Nem kell pisilni két és fél óra alatt? Hát az van, hogy elfelejtettem elmenni slozira a verseny előtt. Totál pánikban konstatáltam a 3. kilométer után, hogy pisilni kell. Aztán elmúlt. A hólyagomból is kiizzadtam a vizet. Ennyi.

Félmaraton = Done

Tralfamadori lettem:

Egy tralfamadori így érzi magát:

Ennyi

Remélem az érzés örökké tart, majd írok róla féligazságokat a következő posztban.

Addig is:

20. KH Olimpiai maraton és félmaraton váltó

Nika első félmaratonja

Táv: 21097,5 méter

rajtszám: 6497

02:29:13 

1. kör 00:35:39 

2. kör: 00:37:21 

3. kör 00:38:15 

4. kör: 00:37:59 

Még egyetlen egy kérdésem van: És akkor most tényleg innen kell emelni a távot minden vasárnap???

Futó gondolatok első félmaraton előtt

Holnap, ha beledöglök is, lefutom életem első félmaratonját. Ez 21.097,5 méter. Nekem kb. két és fél óra. Csendben izgulok már napok óta. Nem mondanám, hogy sokan átérzik körülöttem. Ez az "elsők" izgalma. Mi jut erről eszembe?

Drukk.

Volt egy mini szerelmem az egyetemen. Ha jobban belegondolok, valószínűleg már az első randin érezhető volt e szerelem szerény jövőképe: miközben én úgy készültem éppen meggyújtani a cigimet, hogy a másik még javában parázslott a hamutartóban, Ő arról mesélt, hogy mennyire imád futni és mekkora félmaratonista. Én próbáltam ennek a szenvedélyes bejelentésnek a lényegét feldolgozni lelkesen, de inkább megijedtem: "Te jó ég, mi lesz ebből..." És most, Tudodki, itt állok, és holnap félmaratont futok anélkül, hogy bárki korbáccsal kényszerítene. Trú. Te jó ég, mi lesz ebből...

Drukk.

Már egy hete csak a Mamasitára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Az én Anyukám ugyanis pár évvel ezelőtt még nyomatta a 7 km-ket csapatban itt a KH maratoni váltón. Ekkor én még ott tartottam, hogy a háztömböt sem bírtam körbefutni, a járókeretes mamik is lesprinteltek bárhol, bármikor, és hét kilométer lekocogása akkora teljesítmény volt az én szememben, hogy elgondolkodtam, tán Anyukám nem is földlakó, hanem tralfamadori. Nos, továbbra is azt gondolom, hogy Mamasita tralfamadori.

Holnap ilyenkor már én is tralfamadori leszek visszavonhatatlanul.

Drukk.

Kicsit párás szeműs itt állni ennek a kihívásnak a felénél. Igazából elképesztő, hogy 5 hónap alatt ide jutottam. Lefutottam 499 km-t, 73 alkalommal keltem fel a székből ezért, 61:35:58 alatt elégettem 44.000 kcal-t. 12 hete pedig csak erre az egyetlen egy versenyre készülök. Vicces, hogy nem csak a maratoni táv felénél, a felkészülés felénél, de a mamihájam felénél is tartok. Sikerülni fog. És ha sikerül, akkor -ha megesz a fene- akkor is fel tudok készülni Athénra. Még akkor is, ha - természetesen - nem érzem magamat felkészültnek.

Drukk.

Egyebekben összekaptam magam:
1. Megvan a vakító fehér sityak, hogy ne kapjak napszúrást. Pipa.
2. Megvan a gatya, nem vagyok többé ágrólszakadt. Pipa.
3. Lőttem űrkaját, amit holnap biztos nem próbálok ki, de mostantól a hosszúfutásokon, vasárnap tesztelgetni kezdem.
4. Holnapra a titkos recept szerinti izofreccs bekészítve. Pipa
5. Glikogén raktárak feltöltve a legdurvább mérce szerint: Beolvasztottam Xavér összes megmaradt Húsvétra és Mikulásra kapott csokoládé jellegű kakaókészítményét, sodóvá alakítottam, ez lett a mai desszert: vajas piskóta kocka émelyítő csokifolyamban. Pipa
6. Elmentem az előbb átmozgató futásra, kb. 5 km-re. Nagyon vidám menet volt, kikerültem a vihart is. Eszembe jutott, hogy ezt az utat nem bírta a szervezetem ősszel. Most meg ez a laza átmozgató. Sokat tanulok ebből ám. Kitartásra tanít és hitre abban, hogy attól még, hogy valami elképzelhetetlennek tűnik, kitartó munka árán idővel a küszöbén állhatunk. Onnan szép visszatekinteni. Pipa.
7. Összeraktam a zenéket is. Gyakorlatilag összesöpörtem minden muzsikát innen a blogról, az fog szólni holnap. Vagy nem fog szólni semmi. Majd ahogy érzem.
8. Teló töltőn, pulzusmérőben elem kicserélve.
9. Csinszka babának a kajái holnapra elkészítve.
10. Fejben tartom, hogy megígértem, ha holnap rosszul vagyok, leállok és elengedem a versenyt.

Drukk.

Hogy eltereljem másfelé a gondolataimat: megvan a jövő évi egyik nagy kihívás: Ultrabalaton, MiCsodaNők színekben. Már meg is indult a szervezés, annyira felspanolt mindenkit a sok lelkes beszámoló az idei flowról. Csupa szuper, elszánt csaj, csupa jó ember, csupa egyéniség. Megígértem: ha menni fog novemberben az athéni 32 km hegynek fel, akkor a balcsin is menni fog. Éjszaka is. Úgy legyen.

Drukk.

Most megyek a Kiccsaládomhoz, de ne feledjétek, bejelenteni valóm van, kicsit át fog alakulni itt minden. Most azonban reklám. A következő részek tartalmából: Coming Out.

Ez pedig az eheti örömzene - szív küldi - EK ONG KAR SAT NAM:

Ez Nika most: