A lábam? Nem, az túl egyszerű lenne. A kezem.
Állhatna itt: te hülye tyúk, csak nem kézen állva nyomatod a maratont? Ha így lenne, már jó rég kint lenne a blogon a hivatalos jelentésem. (Többen is követnének, az hétszáz.)
Nem cicázva az érdeklődők idegeivel, mondom inkább a banális riálitit. Kábé két hónapja kifestettem a fél lakást. Mivel nap közben egyedül mahináltam, csak a kislányom asszisztált az etetőszékből, ezért életemben először rám szakadt a férfias faladat, hogy azzal a gigahosszú, borzalomnehéz hengerrel a plafont is rendbevágjam. Azóta a jobb könyököm gyűlölködik.
Ízületi gyulladásom lehet, de most már tényleg elmegyek orvoshoz, hogy ne csak találgassak. Túl vagyok a patika teljes fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő kínálatán, ibuprofen rezisztens lettem, túl vagyok a rozmaring krémeken, masszázson, köpölyön, passz... A helyzet az, hogy egyre rosszabb.
Már a legelején megfigyeltem, hogy a futás is rátesz egy lapáttal, ahogy minden monotonnak tekinthető tevékenység, amit végzek, úgymint gyerekcipelés, írás, babakocsitolás, hímzés (nemröhögni: nikanagyonszeretni), ésatöbbi, amit a képzeletetekre hagyok. Ahogy az ember kocog, és megy a nyiszanyiszanyisza, az teljesen rendben lenne, csakhogy utána már nem bírom leereszteni a kezem, nem bírok megemelni egy pohár vizet. Aztán nagyjából rendeződik.
Egy kritikus pillanatban eldöntöttem, na így nem mehet tovább, nem futok, míg meg nem gyógyul. Csakhogy két hétig nem futottam, hevertem, kíméltem, kezeltem, krémeztem duplairamban és nyista. Rosszabb.
Most hétfőn ennek megfelelően újrakezdtem az edzést, mert a lelkifurdalásom leterített, ezen nem csúszhatok el a végén. Már csak 14 hetem van. De azt megígérem, hogy elmegyek a dokinénihez. Már volt egy próbálkozásom, de feladtam a sorbaülést egy óra után, amikor egy centit sem haladt a sor.
Egyrészt drukkoljatok, másrészt ha van ötletetek, kérlek, osszátok meg velem, hogyan lehetne helyrerázni anélkül, hogy leállnék megint az edzésekkel.
Mondjuk a
2 híján 20 éve várt (!!!) pénteki
BLUR KONCERTEN
biztos, hogy újra kistinédzserré változom. Lehet, hogy kapok egy fiatal, életerős, új jobbot is! Juhuhuhuuuuuuuuuuuuuuu (Mindenesetre meredek lesz vasárnap 25-öt vállalni azután, hogy ismerve magam, biztos lecsúszik a torkomon legalább egy fény. No de csakis a nosztalgia kedvéért!)És megpróbálom befejezni a 2. heti posztot és posztomusz kirakni... De mérget ne vegyetek rá.
