2013. május 30., csütörtök

Random

Szerelemről első látásra:

Sapkáról:
Köll egy sapka, hogy visszaszolgáltathassam férjemnek a sajátját. Bámmm, meg is kaptam, hogy ez nem divat kérdés, szigorúan vakító fehér sapkát vegyek, mert a fényt az veri vissza. Ééés azonnal beugrott a jelenet, ahogy az Athénba tartó aszfalton elolvadok, és csak a tócsám marad a divatos fekete sapka alatt az út közepén. A futótársak pedig akadályt ugranak. Úgyhogy fehér lesz.

Nadrágról:
Köll egy nadrág, hogy visszaszolgáltathassam a férjemnek a sajátját. Ő már csak vágyölőnek hívja. Ééés azonnal beugrott egy jelenet... Ez  hatalmas jelentőséggel bír a házasságunk tekintetében. Úgyhogy nincs több cécó, visszaszolgáltatom.

Savakról:
Minden héten van egy úgynevezett résztávos edzésem mostanság. Ez azt jelenti, hogy előre abakuszozva rohanok erős tempóban mondjuk 4 kört a pályán, aztán jön egy laza kör. A legfontosabb szabály az edzésterv szerint, hogy nem szabad az erős szakaszok közt teljesen megállni, különben elsavasodik az ember. Nem papolok arról, ez valójában mit jelent, akit érdekel, az könnyedén utánajárhat itt a hálórengetegben. Deee azonnal beugrott a jelenet, ahogy a férjem áll a lakásban és kivágja az ajtót a neje... helyett egy ilyen, csak épp futócipővel a lábán:



Futótárs-adagról:
Akkora öröm ért! Teljesen véletlenül megtaláltam a keszthelyi futótárs-adagomat, Mark Zuckerberg segedelmével. Helyre állt a karma. Csaba, innen is gratulálok!

Az athéni halálról:
Virágom-virágomnak volt szerencséje elcsevegni egy csajjal, aki már letolta az athéni maratont. Felhívta a figyelmet a pálya szinttérképére. Most nem viccelek-bolondozok: 32, azaz harminckettő km enyhe lejtő felfelé, majd éles lejtmenet az utolsó 10 km-en. A lány elmondta, és mélyen egyetértek, hogy kő gáz az egész, mivel 32 kili után hirtelen megváltozik a láb terhelése, ami már mocskosul fáradt eleve, sőt, az Utam óta tudom, hogy a lefelé menet sokkal nehezebb, mint a felfelé menet. Olyan izmokat használunk ilyenkor, amikről addig nem is tudtunk. Ez para, you know? Főleg, hogy mint megtudtuk, még e tapasztaltabb lány se látott 35 kili felett ennyi embert maratont feladni. Begörcsöl a láb és ott vége. Kezd egyre több ismeretlenes egyenletté változni ez a november 10...

M É G   163   N A P

A kép alján a lényeg (Fotó innen)
Ezek pedig az eheti örömzenék indie korszakomból  - szív küldi - third edition:

Amikor még nyikorognak az izületek: 
 



Bemelegedés:

Endorfin bumm 12 K környékén:


Levezetés:


2013. május 28., kedd

FélMAMAmaraton - Keszthelyi Kilométerek II.

Lehetne az alcím: A BIZONYOSSÁG. Mindjárt ki is fejteném.

Keszthelyi Kilométerek - A 2013. év második versenye számomra
Táv: 10,5 km. - félmaraton párban Katával
Cél: Tojni az időre, mindenáron tartani a 170-175 közötti pulzustartományt, aztán lássuk mennyi az annyi.

Már megint annyi firkálnivaló van a fejemben, hogy aggódom, ismét két hét mire kikerül a poszt.


Szombat délután, miután hazavittük a gyerekeket, én a nyakamba vettem a várost, hogy részt vegyek a verseny előtti nagy gombóczabáláson. Ugyebár tolom ezt a szigorú diétát. Kaptam is a fejemre érte, hogy ne tegyem a verseny előtt. Meg a bűnözői hajlam is előtört belőlem, így próbáljon meg az ember madáreledelen élni a hétvégén a nagymamánál. Úgy döntöttem, nem fogom vissza magam. Feláldozom magam a glikogén raktáraim oltárán.

A gombóc party jó hangulatban telt. Vártak a keszthelyi barátok, Alizék. Megismerkedtem a futótársával, aki átpattintotta az izoitalok titkos házi receptjét. A megfelelő összetevők és tökéletes arányok művészi összeállításáról igazi ironmanek gondoskodtak az Óperenciás tengeren is túl. Szerintetek adnának érte félmillió dollárt, ha feldobom e-bayre? Jött A második kör csapata, Virágom-virágom felszerelkezve keresztfiával, Bendegúzzal. Ezúttal már a gombóc partin is befigyelt a vakító fehér sapka, aktuáriusi pontossággal nullára csökkentve a napszúrás esti kockázatát. Betömtük a gombócot, lesétáltuk a strandon, vidám várakozás.


Hihetetlen, hogy mit tesz az emberrel a verseny izgalma. Olyan, mintha rajokban kiküldenék a kisördögöket, akik kiszimatolják a rajtszámosokat. Jött az enyém is, ezúttal azt a marhaságot elültetve a fejemben, hogy nevezzek esetleg félmaratonra is másnap. Így utólag azt mondom, szerencse, hogy erről egyéb körülmények az utolsó pillanatban lebeszéltek. Meglesz annak a félmaratonnak a helye pontosan június 9-én, ahogyan elterveztem. Komoly önfegyelemre volt szükség, hogy nehogy bekattanjak, mint a Vivicitta előtt, és az eredeti célomra koncentráljak.

Reggel érkezett az előbb említett egyéb körülmény. Hazavágta a borsónyi, nyuszikaja zabáló gyomromat a nagyi lakoma és a gombóchegy. Nem tudok mit szépíteni, én a a fél éjszakát és az egész reggelt áttrónoltam vicsorgós hascsikarás közepette. Apósom vidított fel, aki megnyugtatásul elmondta, vannak bokrok a pálya mentén, csak arra összpontosítsak, hogy ne egy csokor csalánt tépjek le. Ennyi.

És hát lássuk azt a bokrokkal szegélyezett lyát:


Egyetlen félelmetes része az utolsó 500 m, ahol a park felől a főtér felé kell venni az irányt egy durva emelkedőn. Ezt külön bemutattuk Virágéknak, nehogy nagy legyen a meglepetés. Én pedig azon gondolkodtam, vajon az én csülkeim bírni fogják-e. Nyilván. Máskor is ment.


A rajtra egész rendbe jöttem, de bármilyen sportzselé/űrkaja/űrpia befalásáról lemondtam. Víz, víz, víz. Xavér pedig már alig várta, és kántálta, ahogy a gyerekek szokták, hogy induljak már futni. Mert alig várja, hogy drukkoljon... Szó nincs róla. Ő ugrálóvárazni szeretett volna már az apukájával. Meg is beszéltük Ralival, hogy játszanak kicsit, aztán hazaviszi a gyereket és nem várnak ebédre. Így aztán Katának még sok szerencsét kívánva mentem popsit riszálni Boombatucadara. Ez a keszthelyi dobzenekar, és olyan zseniális, hogy a mai futózenei válogatást nekik szentelem.

Boombatucada
Ezen a ponton kirobban belőlem a kritika, mint Puzsér Robiból. Második futóként kb. fél órát vártam Katára a váltóterületen. Ennek a lényege, hogy a versenypálya egy elkerített sávjára befut a jóember és váltótársa -  egy jól irányzott pacsi után - kifut onnan. A rendezők olyannyira nem voltak a helyzet magaslatán, hogy ezt a sávot a tömeg eltömte. Nemhogy befutni nem lehetett ide, hanem ahogy figyeltem, már nemcsak a váltótársak tolongtak, hanem a pajtik, cimborák, családtagok. Rémület! Amikor nekiindultam, már kint álltak az emberek a versenypályán, mert a lekerített részen nem lehetett látni, mikor jön az embered, ennyire ment a tülekedés. Szervező sehol. Rémes! Nem is értem...

Katának még a füléről is rajtszám lóg

Szóval jött az én heroinám, Kata, és nekivágtam. Olyan szép helyeken vezetett az út, megunhatatlan: a belváros, Kastélypark (itt játszódik egy mesém: Az előkelő hattyú), a Balaton part, a városi park. Egész elképedtem, milyen szép és rendezett Gyenes, kedvem szottyant odaköltözni. Viccesek voltak a szurkolók az út szélén a napozóágyakban a kapujuk előtt, volt egy elmés lakó, aki kihozta a slagot és vízpermet függönyt állított a futóknak. Mekkora! Tök lelkesítő volt az egész. Pokoli hőség volt, de bőven akadt frissítő pont. Locsoltam a vizet arcomba, fejemre, hátamra boldogan.

És zengjük együtt ismét: Nekem a Balaton...

Elértem az utazósebességet a bevezető 1,5 K után, innentől tényleg csak arra figyeltem, hogy 170-175 közti pulzustartományban maradjak. Valahol ugyanis azt írták az okosok, hogy 10 kilométeres versenyt ideálisan a max pulzus 85%-án kéne futni. Rájöttem, ha van erőm boldogan vigyorogni az emberekre, akkor jól futok. Így aztán végigvidámkodtam az egészet, és még az égiek is küldtek ehhez segítséget egy futótárs-adag formájában. Még a gyenesi egyenes előtt valahogy egymás mellé kerültünk egy Apu korabeli futóval, és olyan jó ritmusban futott, hogy én is átvettem, mentünk együtt. Aztán már én húztam őt, aztán ő engem ésatöbbi, úgyhogy az utolsó 2 km-re kanyarodva meg is beszéltük, hogy ezt bizony már együtt fejezzük be.

És hát meglett a bizonyosság!!! Minden megerőltetés nélkül futottam le ugyanazt a távot, amin elhalálozni készültem a Vivicittán. Nemhogy a végső meredek lejtőn felkocogtam, de még valami sprintszerűre is futotta a célban, sőt még ott is tudtam örülni, nevetni. És az idő? Vivicitta halál 10K = 1:04:29 vs Keszthelyi Kilométerek 10K = 1:04:48. Érdekes, nem?A kísérletet sikeresen befejezettnek tekintem. Minden előzetes szkepticizmusom ellenére pulzus-kontroll rulez! Biztos, hogy jobban belemélyedek ebbe a témába és odafigyelek az edzéseken.


És ki várt a célban??? Hát az én lovagom, aki mégis visszajött a városba az ebédlőasztal mellől, hogy meglepjen és lássa a befutót. Szeretem!

Gratulálok Katának, akivel csúcs élmény volt váltózni, és aki természetesen szép eredménnyel teljesítette a félmaratoni távot is! Gratulálok minden kerekesszékesnek és handbike-osnak, oltári inspiráló, amit csinálnak, főleg amikor lehagynak! Gratulálok Virágnak, aki 8., ismétlem nyol-ca-dik lett a nők között! Gratulálok Alízéknak, akik elképesztő céljukat, hogy 1:50:00-en belül hozzák a versenyt, teljesítették! Gratulálok Csongornak, aki - saját elmondása szerint - szinte átvetődött a mellette futó csajon, hogy órán belül tolja magát, haragost szerezve ezzel. Mit meg nem teszünk, ugye....

Alízék befutója
A FélMAMAmaraton 13. helyezett lett a női csapatok között 2:11:13 mellett.

Én pedig 1:06:19 idővel 156. helyezettként végeztem, és 56. helyezettként a csajok között.

FélMAMAmaraton

A legnagyobb sütiség!

A futás élmény százszor fantasztikusabb volt ezúttal. Annyit sajnálok, hogy a barátaimmal nem volt idő fecsegni, valahogy nem úgy alakult, de biztosan lesz legközelebb.

A Balaton tényleg a legcsodásabb hely a futáshoz. A következő rész előzetese pedig: az athéni halál, honvéd, Alien, táplálkozás...

ps: A legtöbb képet az esemény honlapjáról lopkodtam.
ps2: Mostmár veszek egy futónadrágot, mert túl ágrólszakadt vagyok.
ps3: A "bokros teendőket"megúsztam, de még 3-4 napba beletelt, mire rendbejött a pocakom.

Ez pedig az eheti tribute a keszthelyi Boombatucadanak - szív küldi:


2013. május 27., hétfő

Nekem a Balaton a Riviéra - Keszthelyi Kilométerek I.

Ha van a világnak egy finci szeglete, ami számomra maga a Paradicsom, az nekem a Balaton. Őszintén szólva én nem is értem, miért járnak az emberek a messzi tengerpartokra, ahol randa, rettentő, rémséges rákokkal találkozik az ember úton-útfélen; ahol kihányja a belét, ha egy izmosabbat kortyol a frissítő, enyhén ízesített tengervízből; ahol minden tele megy homokkal, értsd minden, és ennél jobban nem is részletezem. Vagy ami még rosszabb: egy szálloda feszített víztükre, ami után triplakokkkolino sem űzi el a klór szagát.

Budapest várhat, míg vége van a nyárnak


Ezzel szemben ott a csodálatos Balaton. Gyerekkoromban mindig azt vártam, én a betonbúvár, hogy Anyáék intézzenek legalább egy hét nyaralást a Paradicsomban. Menjünk üdülőbe, tegyenek le egy szegről-végről ismerősnél, küldjenek vadidegenekkel táborozni, részletkérdés. Csak menjünk. Utánozhatatlan luxus a badacsonyi naplemente Fenyves magasságából kémlelve, szúnyogfelhőkön át; az ínycsiklandozó, kicsit állott Balaton illat; a zacskós kakaó kiflivel reggelente a teraszon; teleportálás haza a siófoki Renegate-ből; zötyögés a századosztályú, büdöskoszosfullasztó vonaton Széplakig; a sosem drága és sosem olajos hekk - a palacsinta - a kukorica a parton műanyag tálcán; Kinizsi 100, hogy már combig érjen a víz; halászlében vitorlázás; éjszakai fürdőzés és sok-sok szerelemnek hitt izé. Hosszabban tudnám folytatni e közhelylistát, mint Tolsztoj, de szerintem mindenkinek világos a mi van-mi van.

És persze nem jött, mert ilyenek a kék szemű lányok...

Néha megfordul a fejemben, hogy az érdek is vezérelt a házasságomban, mert a férjem balatoni srác. Így talán én is picit, de legalább a kisujjam, balatoni lehet. Meg ugye mindig azt mondják, hogy az ember a gyerekében szeretné megvalósítani, amit maga elmulasztott: balatoni nagyi represent!

Na ezért a szívem csücske a Keszthelyi Kilométerek! Nagyon vártam, hiszen pontosan tudom, milyen jó a parton futkosni. Vidám, barátságos, bensőséges, elérzékenyülök.

by Intersport Keszthelyi Kilométerek

A Kiccsaládunk már pénteken elutazott. Ezzel sajnos buktam a Coca Cola Női Futást, amire korábban neveztem, de volt kiknek drukkolni gondolatban. Érkeztek is a hírek már a nap folyamán. MiCsodaNők, a legnagyobb elismerésem, éljen-éljen-éljen!

Viva Csajok

Vidám, integető csajok egymás hegyén-hátán, és legnagyobb meglepetésemre száz éve nem látott újabb erasmus cimborám Máté, aki egyedüli pasiként a csicsergő had közepén a hatos tempót tartotta. Nem kevés irigye lehetett. Micsoda megtisztelő feladat. Én is lennék iramfutó valami pasiversenyen. Csak épp látom magam, ahogy egyedüliként, néhány kilométerrel a teljes mezőny mögött a hetes tempót diktálom, de vadul és lelkesen. Majd felvesz a záróbusz. Muhaha.

Lucky man


Számomra a hétvége fő attrakciója a gyerekek futóversenye volt szombaton. Hiszen itt az én négyéves harcosom, aki boldogan mondott igent a részvételre, amikor megtudta, hogy ajándék befutócsomagot és érmet kap a győztes. Győztes pedig minden gyerek, akinek sikerül lefutnia a távolságot. Ő a legkisebb vágtázók között kapott helyet, úgyhogy 250 méteres pályán kellett teljesíteni. Itt muszáj elmondanom, hogy elfogott a nosztalgia, hiszen 3 éve, amikor először húztam nyúlcipőt, én sem tudtam 250 méternél többet megtenni egyhuzamban.

Rajt

A gyerek nevezésnél már elöntötte a nyári meleg a főteret, és mint minden eseménynél, itt is érkeztek a kíváncsiskodók, futók, folyt a délelőtti csatangolás, nézelődés, teraszi kávézgatás. Én is azt vettem észre magamon, hogy totál túllelkesedtem ismét, magyarázok a gyereknek egyfolytában, milyen jó is lesz ez, mit kell csinálni, hogy kell csinálni, örültünk a rajtszámnak, a karkötőnek. Én jobban, mint ő. És ismét akadt a szervezők közt olyan, aki üdvözletét küldte anyósomnak, aki a fél várost matekra tanította. Ilyen Pesten kábé nem létezik, én pedig odavagyok az ilyen emberközelibb helyzetekért, úgyhogy bocsássatok meg, ha ilyen fityfiritty dolgokat is megírok...

Cél


Délután aztán felkerekedett Anya, Apa, (Annapetigergőmostnem) Mama, Csinszka és főhősünk: Xavér.


Megérkeztek Katáék is, a másnapi futótársam és családja. Náluk is versenyhez állt a két gyerek, Milán és Réka. Én úgy örültem Katának! Lakótársak voltunk az egyetemen és az az igazság, hogy nagyon tud hiányozni, mert már az is csodaszámba megy, ha évente egyszer látom. Innen a nagy öröm! Félmaratonra neveztünk párban, de annyi csavarral, hogy Kata futja az első felét, majd nem áll meg, hanem lefutja velem a második részt is, és ezzel egyben élete első félmaratonját is. Így lesz nekem 10,5 K, neki 21 K.

Az útjelző arc
No de vissza a gyerekek rajtjához. Láttam a srácomon az izgatottságot, ami aztán észrevehetően átcsapott parába. Kicsit megijedtem, hogy ez megint az a helyzet, amit a gyerek nem akar, csak a zanyja erőlteti. Hiszen még csak négy éves lesz. Muszáj ezt? Jó ez egyáltalán? Nem csoda, hogy meg van ijedve, óriási a tömeg, hangos a zene, hangos a konferanszijéé, óriási a zűrzavar.Végül úgy döntöttem, hogy ez versenydrukk, főleg azután, hogy kérdésemre, szeretne-e velem futni vagy inkább egyedül, ő bevállalta, hogy biza odaáll anyu nélkül a versenyrajthoz. Így aztán odaállítottam a vonalhoz, mondtam, hogy a Bohócot figyelje, aki előttük fut és mutatja az utat. Én pedig várom a célban. Annyira tündériek voltam ezek a kis mauglik ott felsorakozva.



Ezen a ponton, őszintén mondom, előjött belőlem az állat, én úúúgy drukkoltam a gyerekért, mintha az élete múlna rajta, a pulzusom 200 fölött zakatolt. Azalatt az 5 perc alatt, míg futott én magamból kikelve üvöltöttem a hajrát, mint egy elme-hagyott, ugráltam egyhelyben, de olyan magasra, hogy rúd sem kellett volna egy sikeres rúdugráshoz, tapsoltam, hogy vöröslött a kezem, visítottam, rúgkapáltam. Szasza pedig küzdött és böcsülettel megérkezett 5. helyen. Mondta halkan: "Anya, én elfáradtam". Én pedig repítettem a magasba, szorongattam, mintha a háborúból jött volna vissza, sikítoztam a szerencsétlen pára fülébe, hogy sikerült, hogy mennyire büszke vagyok rá, hogy ő az én bajnokom, és mindjárt elbőgöm magam itt a billentyűzet felett. Na ilyen Anyának lenni. A konferanszijéé amúgy vagy hetvenszer ismételte el a hozzám hasonló félőrült szülőknek, hogy ne másszanak be a pályára, hanem a szélén várakozzanak. Szerintetek meghallottam? Szerintetek bárki ott meghallotta?

a piros napellenző

Szasza megkapta az érmet, azonnal kérte, hogy vegyük le róla. Végre leszedték róla a drága szülők a rajtszámot is és a karkötőt is. Viszont a zsákmányt boldogan kebelezte befele: almalé + csokis műzliszelet. Aztán immár diadalmasan igyekezett a gyerekeknek kirakott miniautókhoz, hogy beszálljon és rúgkapálás mellett, alig lehessen onnan kiszedni a továbbiakban.


Milánnak és Rékának gratulálok! Milán 2. lett a kismukker kategóriában, ahol Xavér futott. Dobogóra állt. Réka pedig 4. lett annak ellenére, hogy jól fellökték a rajtnál. Hányadiknak fut be, ha nem így történik? Most azt képzeljétek el, ha én tajtékoztam, Kata, a másik büszke anyu mit érezhetett!


Hát ezért lett a csapatnevünk másnapra... Na mi is?


FÉLMAMAMARATON

ps: a képeket a verseny honlapjáról lopkodtam.

Ezek pedig az eheti kötelező körök a Balatoni futáshoz - szív küldi:








2013. május 14., kedd

Vivicittá 2013 - Rewind

Most visszatekerem a magnót április 21-ig. És hogy mindenki tudja, a sok fogadalmam közül néhányat bizony be is tartok, ma újra döcögőre fogtam egy résztávos 9K-val. Ezt a bejegyzést pedig most-vagy-soha alapon végre befejezem, hiszen nyakamon a következő közösségi bumm élmény, ne vegyük el a Vivicitta örömét, még akkor sem, ha a drága futótársak már nem is emlékeznek erre a megmozdulásra.

Sz'al a futóverseny jó buli! Fulladjunk-ki-jó-alaposan,-de-legalább-együtt élmény!

Vivicittá - A 2013. év első versenye számomra
Táv: 10km.
Cél: 1:00:00 belül futni


Mutatom az útvonalat: 3 kilométeres karika a szigeten, aztán fel az Árpád hídra, át Pestre, rakparton majdnem a Parlamentig, fordító, vissza a Margit hídon, célbaérés a szigeten. Végiggondolni is fárasztó. Illetve látom Apukám összevont szemöldökét, ugyanis az embereknek 3 tábora van:
1. Résztvevő+szurkoló+szervező
2. Mitsemsejtő+magasrólletojó
3. Bosszankodó, hogy nem lehet a megszokott útvonalon pöfögni.
Kitalálhatjátok Apu melyik fakkban parázgat.




Kényelmesen összeszedtem magamat otthon, Rali maradt a gyerekekkel, terv szerint a verseny végére kellett volna megérkezniük, hogy esetleg a célba érést még lássák, illetve a családi futáson részt vehessünk. Buszoztam, villamosoztam, út közben egyrészt azon merengtem meglepetten, hogy hát mikor jönne máskor az ellenőr, mint vasárnap délelőtt, másrészt, hogy milyen sokan igyekeznek ugyanarra futószerkóban. No meg azon, hogy markolom a kapaszkodót, meg sem moccanok, de a pulzusom már 110 felett. Adrenalin.

Don't Panic
A nap egyik legnagyobb öröme számomra az volt, hogy végre élőben örülhettünk egymásnak egy lánnyal, akivel egy kis online futóközösség tagjai vagyunk, napi kapcsolatban, de még sosem találkoztunk. Viszont mostantól milyen sokat fogunk együtt futni még! Hajrá Dóri!

Jöttek a barátok, a tesómék, és akkor is, most is elérzékenyülök, hogy azzal töltötték a vasárnapjuk jó nagy részét, hogy szurkoljanak nekem. Matyi, az öcsém, még egy fincit meg is bánta, hogy nem nevezett, olyan jó volt a hangulat. Remélem valamelyik következő versenyre már együtt megyünk.
Gergő és Dani ráadásul kitettek magukért,  fotóztak ezerrel, hogy pakolhassak képeket a blogra.


Gergőék izgulnak, hol lehetne sutyiban rágyújtani - túl egészséges a közeg

Eccs + Csuti

A kimerítő verseny utáni masszázs

Fotógráfer

Verseny előtt:
 

A nagy barát gyűjtögetésben nemhogy a Szandi-féle bemelegítésről lemaradtam, de a rajtról is majdnem. Olyan őrült kapkodással telt az utolsó pár perc, hogy ad1. szégyen-gyalázat a táskám mélyén maradt végül a fekete karszalag, úgyhogy a Keszthelyi Kilométereken fogom viselni ad2. szégyen-gyalázat a táskám mélyén maradtak a Vöröskeresztnek szánt cuccok is. Báááá, nem is én lennék...

Erről a pucsításról maradtam le
Sprintelve kerestem a zónámat, de nem volt nehéz megtalálni, mert a leghátsó, fekete színnel jelölt, leglassabb zónába kértem magamat. Visszaszámlálás Dórival, aztán még jól kupáncsapott minket egy óriás felfújható gumilabda, és rajt.

Csiga/Dupla radír zóna
A verseny:

Tapasztalat? Rengeteg!!!

Rendszerüzenet 1:
Ha gyorsabban tudunk futni, akkor, csupán kishitűségből, ne soroljuk magunkat rosszabb rajt kategóriába, mert megszívjuk! A tömegben nagyon nehéz volt előzni, pedig nagyon zavaró, ha az ember nem tudja tartani a tempóját. Ezzel több, mint 4 kilométeren keresztül szívtam. Ezentúl élsportoló hosszútávfutónak fogom hazudni magam, kerülgessenek csak engem.

Rajt
Rendszerüzenet 2.:
Ne fusd el az elejét! A közepét sem! Mert szívrohamban elpatkolsz!
Azt terveztem, hogy nyomott tempóval, 170-175-ös pulzuson fogom lefutni, de elöntötte az agyamat a vér (Nika 1:00:00 belül fut... Nika 1:00:00 belül fut) és küldtem neki, átlag 185-ös és max. 199-es pulzus mellett. Mire volt ez jó? Hát arra, hogy esetleg infarktussal elvigyenek, mindenképpen. Más nem jut az eszembe. Ez annyira komoly, hogy a barátok majd mind lemaradtak a befutómról, mert egy pali összeesett az orruk előtt. Neki próbáltak segíteni. Csórikám még a hordágyon is azt nyöszörögte, hogy folytatni akarja, hiszen olyan közel a cél... Le fogom tesztelni, de tuti biztos vagyok benne, hogy ha kicsit visszafogottabban csinálom, sokkal egyenletesebben futottam volna végig és még az is lehet, hogy jobb idővel. A meglepetésszerű nagy melegben annyira túlhajszoltam magamat, hogy az utolsó 3 km-en, már jóval a fordító előtt, amikor bele kellett volna húzni, én a síromat ástam és ébenfa koporsókat vizualizáltam gondolatban. Kevesebb, mint 300 méterre a céltól belesétáltam (!). A célbaérés után pedig majdnem elájultam, nem értettem mit dumálnak hozzám, dülöngéltem, kóvályogtam. Kedveském, na ilyet nem szabad!

Szívrohamban elpatkolás határán
Rendszerüzenet 3.:
Nagyon kevés volt a frissítőállomás. Végig porzott a szám. Én nem is értem ezt hogyan gondolták a szervezők, azt már meg sem említve, hogy hogyan lehet a déli napsütésben, 12:30-kor indítani egy futóversenyt. Talán így szerettek volna spórolni a befutócsomagokkal. Ha a fele útközben elpusztul, nekünk több abonett marad.
A reklám helye

Rendszerüzenet 4.:
Most megveregetem a vállamat, az utolsó pillanatban kértem el Rali sapkáját és mondtam le a kendőről. Észkombájn vagyok. Innen üzenem, sapka kötelező! Lángra lobbantam volna nélküle. Szegény Virágom-Virágommal így is lett.

Virágom-virágom a Vánder Vumen

Rendszerüzenet 5.:
Visszaigazolást nyert ez a ménkű sok edzés és megtett kilométer. Végig a választott mezőny adagnál gyorsabban szaladtam és láthatóan sokkal jobb ritmusban, mint a mellettem futók. Könnyebben, rutinosabban ment. Ez nagyon jó érzés volt.

Foresta Gumpa

A képen látható Ancsi a fentieket cáfolja. Ő nem szokott futni soha. Kivéve ilyen rendezvényeken. Simán leküldte a 10K-t. Nem blogol róla. Nem teszi a dicsőségfalra. Kedve szottyant... Riszpekt, Ancsi!

Öröm a célban a papó mögött - Hiába, csak magunkkal versenyzünk :)
A legnagyobb szívfájdalmam az volt, hogy a családi futást szkippeltük, mert a gyerekek a szurkolás és sportolás kombó helyett a vasárnap délutáni csendespihenőt választották. (Látom, ahogy Após pajtás - büszkén az unokáira - bólogat) Lesz legközelebb. Ennek folyománya, hogy Lovagom is bukta a fantasztikus lehetőséget, hogy engem istenítsen, de a versenyt követő pihire már megérkezett. Én így is örültem neki. Ő így is örült nekem.

Lovagom

Borzasztó jó volt Vivicittázni, jó volt a barátokkal, jó volt a családdal. Alig várom a következőt. És képzeljétek! Összeráncolt szemöldökű Apu is felhívott, hogy hogyan sikerült a verseny, és hogy szurkoltak, meg minden. Következő ötéves terv: célfotó őróla.


U.i.: Azóta a mellékvesevelőm normál mennyiségű adrenalint termel. Ennek következtében már nem írogatok ide olyan marhaságokat, hogy a Keszthelyi Kilométereken az a cél, hogy 1:00:00 belül fussam a 10,5 K-t, mert elpatkolnék. Ez mostmár vili. Inkább arra leszek kíváncsi, hogy ha ezúttal rendesen tartom a célpulzust, mennyire sikerül megközelíteni ezt a Vivicittás időt anélkül, hogy hárman vonszolnának át a célvonalon. Uff, én beszéltem.


2013. május 12., vasárnap

System Failure - Code Red (ví ár szinking)

Na az van, hogy nem írtam blogot vagy 3 hétig. Meg az is van, hogy ezen a héten egyetlen métert sem futottam, legfeljebb villamos után. A fejemre dőlt a rendszerem, úgyhogy ezt a hetet teljes mértékben arra szántam, hogy újjáépítettem romjaiból magamat, az elképzeléseimet, illetve rendet vágtam a naptáramban és a feladatok között.

Milyen módszert alkalmaztam a formatálásra?

Agymenőket néztem. Négy évadot egy hét alatt. (Lenörd - az alfa hím - <3) Ennyi.


Azért futottam ám, nem is keveset. Azzal indítottam a heteket, hogy 1-2 edzést ellógtam, és hogy a heti kilométer szám mégiscsak meglegyen, úgy szerda magasságában észbekaptam, és sokkal hosszabbakat kocogtam, mint szükséges lett volna. Így sikerült begyakorolni 16 kilométert. Erre petit büszke vagyok.

Most viszont ezzel a távval elértem azt a pontot, hogy az izületeim visítanak, lázadnak, gyűlölködnek és uszítanak, hogy vagy leadom a súlyfeleslegemet, vagy szabotálják Athént! Szóval a helyzet egyáltalán nem vicces, sőt, igencsak fájdalmas. Így ebben a pár hétben elrugaszkodtam, majd fejest ugrottam az önsanyargatásba.

Részt veszek egy intenzív nyirok kezelésen, ami annyira durva, hogy mindennap azon merengek, hogyan rejthetném el a kék-zöld foltjaimat a nagy melegben az óvónénik és a szomszédok elől, nehogy híre menjen, hogy a férjem rendszeresen elbotlik a vak komondorban az udvaron.

Vad diétába kezdtem (néminemű bűnözői hajlammal.). Ezúttal ez valami őrült katyvasza a paleo és a candida étrendeknek. A "mindent ehetsz" tagmondattal vezetik be, majd folytatják egy erős CHUCKkal, és így fejezik be: hagyd el a következőket: mindenféle tejtermék, mindenféle gyümölcs, krumpli, szószok, cukor, finomított liszt, minden amiben élesztő van, mustár. Szerintetek marad valami? Sheldon IQ szintjére van szükség ahhoz, hogy összebarkácsoljam a heti menüt.

De a lényeg: MÚÚÚKODIK! 80 kg-ról csigalassúsággal megindult a mérleg lefelé. Már 4 kilótól elpápáztam. Úgyhogy a tortúra marad és az erős remény, hogy csak hozzászokom valahogy, ha kellőképpen meggyászoltam a tejeskávémat. Annyi a gáz, hogy az előzetes beharangozással ellentéteben nem lettem ettől energikusabb. Fáradtabbnak érzem magam tőle. Legyen viszont a végszó pozitív: hajdina rulez.

Nem is nagyon szaporítanám tovább a szót.

Futok holnaptól újra.  Blogolok újra. Nézem tovább az Agymenőket

MINDENKI DRUKKOLJON SZOMBATON! 
Ha mindenjól megy, a kis-híján-négy-éves Xavér első futóversenye lesz. Természetesen tudósítok.

MINDENKI DRUKKOLJON VASÁRNAP! 
Elérkezett a második megmérettetés, a Keszthelyi Kilométerek.

Ezzel életjel pipa - illetve jöhet a ráadás: