Köszönöm a családomnak, a rendezőnek, a stábnak, Istennek és VILÁGBÉKÉT!
Pfúúúúúúúúúúúúúúú... Már akkor elfáradok, ha eszembe jut a tegnapelőtti Vivicittá. Bátran merem mondani, hogy mindent odatettem, bekapcsoltam a nitrot, neonzölden világított a talpam, drifteltem a kanyarokban. Erre volt elég:
1:04:29 idő, 614. helyezett
De csak azért, mert jött a mmmmmmmmmmmmm az univerzumból és korbáccsal verte a hátamat.
MINDENKINEK KÖSZÖNÖM, AKI SZURKOLT
és még a lábait is a nyakába akasztotta értem!
Nos, ez a fenti eredmény 8 perc 17 másodperccel jobb, mint amit valaha futottam 10K-en. Ez nem is rossz ezzel a jelenlegi 18 kg túlsúllyal. (Mintha a fiammal a nyakamban futottam volna plusz mosóporos doboz.) A legdurvább, hogy az első 5 kilométeren is jobbat futottam, mint valaha. Egyéni legsütiségesebb 5K mostantól = 31:54. Már nagyon közel vagyok ahhoz, hogy bemásszon végre 30 alá.
Szóval
GIGABÜSZKE VAGYOK MAGAMRA!
Még így is egy csomó mindent eltoltam, de azt hiszem, látom mit kéne máshogy, min kéne javítani, merre kéne fejlődni ennek megfelelően lettek céljaim rövidebb távokon is:
ad1. 5K-t betolni fél óra alá stabilan! ad2. 10K-t betolni 1:05 alá stabilan! ad3. 1 órán belül futni a 10K-t Keszthelyen május 19-én.
A Vivicittá annyi élménnyel gazdagított, hogy először le kell szivattyúzni a fejemből varázspálcával, aztán kanyarintok ide belőle élménybeszámolót. Na csá skacok, én leléptem Dumbledore-hoz.
Holnap itt jön számomra az év első versenye, a V i v ic it tá ! És képzeljétek, izgulok. De miért? Van egy elérhetetlen álmom holnapra: 1 órán belül futni a 10 kilométert, amire neveztem. Ez elképzelhetetlennek tűnik, mert dagadt csiga vagyok és még soha, de soha a büdös életben nem futottam 6 perc/km-es tempó alatt. Pedig erről beszélünk. Így hát gigantikusan boldog leszek, ha 1:05:00-ön belül sikerül. Legalább lesz cél a Keszthelyi Kilométerek tízes távjára.
No de most mindenki csíptesse össze hüvelyk ujját a mutatóujjával, tegye ezt mindkét kezével, könnyedén lendítse lábait a nyakában keresztbe, majd zümmögjünk együtt: Nika 1 órán belül fut. Nika 1 órán belül fut. Nem 8 km-t, hanem 10km-t. Mondom, 10 km-t. mmmmmmmmmmmmm.
Pedig igazán büszke lehetek arra is, hogy nem az a para tárgya, le tudok-e futni 10 kilit egyben. Az emberek legnagyobb többsége abba a táborba tartozik, amelyik nem tudja elképzelni, hogyan lehet lefutni 5 kilit anélkül, hogy az 5001. méteren már a keselyűk szaggassák porhüvelyét. Én régen már az 501. méterre is keselyűket vizualizáltam. Úgyhogy a paráimról ennyit.
Mondok inkább kínait: feltöltöttem a glikogén raktáraimat a holnapi versenyre. Mondani magyar: pizzát zabáltam ebédre. Van itt kis cetli, hogy miket kell vinnem magammal. Loholtam egy rövidebbet ma és tegnapelőtt, hogy megfelelő versenyformába lendüljek. (Rendkívül verseny-közeli pihenősre vettem a hetet. Igaz, tettem ezt abból az okból, hogy gázszivárgás miatt átköltöztem egy hétre Anyuhoz Csinszkával. És az anyukáknál olyan jóóó röfögni és tojni bele mindenbe.)
Viszont rendkívül elmaradtam szuperizgi sorozatom valósidejű cselekményvezetésével, úgyhogy kábé címszavakban főbb híreink az elmúlt két hétből
Elfogadták és visszaigazolták az Athéni nevezésemet! Még 203 nap, 12 óra é 40 perc! Bevégeztetett! Kiül a vigyor a fejemre ettől, de megmagyarázni nem tudom. Kicsit olyan, mintha csupán eme tett egy elképzelhetetlenül távoli izét hirtelen odateleportáltat az ember bokájához, és többé nem kérdés, hogy sikerülni fog!
A "Diák" Sziget tavasszal, amikor még nem hánytuk össze...ugyeugye
Eddig ez a hely a kedvenc futóhelyem Budapesten
Talán nem kell magyarázni miért
No de igazából ezt is azóta hiszem ám el, amióta múlt vasárnap lefutottam 16 kilométert. Én. 16 kilométert. Ez így olyan megfoghatatlanul sok, de akkor hozok példát a ValóVilágból: Zugló közepéből kikocogtam a Margit-szigetre,
Árpád híd
ott futottam egy kört,
Hajnali puding
aztán hazakocogtam. 16 km az 3 kör a Margit-szigeten. 5 és fél kör a Városligetben. A Pécs-Szentlőrinc távolság. Vagy a Szigetvár-Szentlőrinc távolság. Ki tudnék "szaladni" Szigetvárról az IC-hez. Tetézzem? Oké! Reggel 8-kor már otthon voltam. Nem kamu. Vettem a fáradtságot, és hogy együtt tölthessük a vasárnapot a családdal, felkeltem korán és 6-kor már futottam. Gyakorlom ugyanis, hogy áthelyezzem az edzéseket hajnali 5-re. Tudom, hogy brutál lesz, de muszáj, heti 5 edzést kizárólag így tudok biztosítani, no meg jönnek a nagy melegek. Eddig ez a vasárnapi volt a legsikeresebb próbálkozás, de most hétfőn elfogy a türelmi idő, nem lesz kecmec, nyomatom.
Amúgy, ha valaki arra kíváncsi, mennyire tartottam a tervet: semennyire. A sérülés után főnixmadárként újjászülettem, és négy napon át megállás nélkül edzettem. Nagyon jól esett, késő reggeli időpontokban tudtam menni, ami a lehető legjobb. Plász, ez a gyönyörű tavaszi időjárás az eszemet veszi az ibolyaillattal, a reggeli narancsos fényekkel és a harmattól sűrű levegővel együtt. Ezt a hetet pedig ráfogtam a nyuszi helyett a gázszerelőkre.
De itt és most leteszem a nagyesküt:HA 1 ÓRÁN BELÜL FUTOM HOLNAP A 10 KILIT, AKKOR HÉTFŐTŐL HAJNALI KELÉS MORCOGÁS NÉLKÜL ÉS HETI 5 EDZÉS, AHOGY KELL.
Sajnos ma nem tudtam elmenni Critical Massre, bármennyire is készültem már vagy másfél hónapja, mert Csicsire kellett vigyáznom, de rágom férjem-uram fülét, hogy cserébe holnap vegyünk részt együtt, mind a négyen a Családi Futáson. Én tolom Csinszkát a babakocsiban, ha lehet, ő pedig ügyel Xavira, nehogy eltaknyoljon. Akkor mindenki egyszerre: ujjakat össze, lábakat a nyakba, mmmmmmmmmmm, a Kiccsalád holnap részt vesz első közös futásán.
Ezek pedig az eheti örömzenék indie korszakomból - szív küldi - second edition:
Szóval behisztiztem két hete hétfőn. A változni nem akaró takony időtől teljesen befordultam. Már három hete esőben, hóban futok és őszintén, egyszerűen? Elment a kedvem az egésztől. Pont. Ez volt reggel, ahogy kinéztem az ablakon. Majd a helyzet csak fokozódott, érkeztek a hírek, hogy mindenki rekordokat döntött a húsvéti hétvégén, teljesen elmaradtam azok mögött, akik eddig hozzám hasonló távokat futottak. Megzabált a sárga irigység és kiköpött. Teljes kiakadás, teljes motiváció hiány, a sikertelenség szájzsibbasztó keserűsége.
Na én ilyenkor szoktam feldühödni, és mérgemben elrágcsálom a csak-azért-is pirulát. Így is lett, felhúztam magamat és a futógúnyát, kimentem délután az esőbe, kifutottam a BVSC előtti felüljáró bicikliútjára, és megtartottam első (és utolsó) "hill"edzésemet. Ha nem lettem volna ennyire dühös, szerintem haza is fordultam volna. Az edzés dombon fel-le futásból áll, felfelé versenytempóban kell menni, én laikusként azt mondom, hogy 1 perccel jobb tempóban, mint ahogy átlagban futok, tehát 6:30 körül kilométerenként. Mindezt összesen kb. 2 kilométeren keresztül. Fel-le, fel-le, sercegjen a zsír. Micsiná' egy dühödt toro, lázad a ketrec ellen. Nem tartottam be az utasítást, hanem, hogy ne kelljen a trágya esővel, trágya hangulattal, trágya talajjal foglalkozni, sprinteltem felfelé, olyan 5:30 körül. Nesze. Nesze. Nnnnnesze.
Mi lett az eredménye? Jó kedvem lett, eldöntöttem, csinálom, ahogy csinálom. A végén ott lesz Athén. Letoltam életem legfárasztóbb, leggányosabb edzését, ettől büszke lettem magamra.
És még? LE-SÉ-RÜL-TEM! Kedden kimentem, éreztem fáj az egyik csontom. Gondoltam, jó sok csontom van, pite, hogy az egyik éppen fáj. Majd dolgozik a maradék 205. Lekocogtam 8 kilométert, nagyon rossz volt, életem leglassúbbja, azaz PW. Megint esőben. Bööö. Ezt ismételtem még pénteken 5 kilométeren, de pokoli volt. Böö.
Ehhez hozzácsaptam egy kiadós megfázást, vasárnapra már hangom sem volt. Elvitte a cica, még nem hozta vissza.LE-BE-TE-GED-TEM.
Ez van. Egy hetet kihagytam, múlt szer, bár 2 napja dán próbáltam újra, még fájt reggel a csont nagyon. Fontos lenne összekapni magamat, hiszen itt a Vivicittá. Juhuhuuuuuuuu, alig várom. Még egy gondolat: félelmetes mennyire eltunyul az ember egy hét alatt. Pár napig még megy a lelkifurdalás, aztán átvált úúú-csak-még-ma-pihenek-egy-kicsit üzemmódba. Para.
Azért történt a kifejezett futáson kívülnéhány dolog:
1. Szereztem két jó barátot, akik hajlandóak fotózni a Vivicittán.
2. Öcsémmel együtt nevezünk a Classic Balboa Körre. Július 6-ra szervezik. Azon kívül, hogy Rocky imitátori papírom lesz utána, fel kell készülnöm rendesen. Ez ugyanis hegynek fel 9 km, aztán lefelé ugyanennyi. (Bezzeg öcsém ezt biztos csuklóból. Tudjátok, ő a lelkem egy olyan büszkeségdarabja, amelyik képes a Citadellára futkosni.) Legrosszab esetben jön a csak-azért-is pirula, hogy legyen idén Balboa időm. És ezzel bezárul a kör. Teljesnek érzem az idei suhanó tervemet. Gyertek Ti is! Kiváló lesz nyár derekán kapucnis pamut pulóverben hegynek fel futni.
3.Van pulzusmérőm, normális.Már csak be kell állítanom, ki kell próbálnom. Ezt kölcsönbe kaptam. Köszi Gesz! Nincs mese. Emellett megint toltam egyet a szerkómon: lőttem egy kulacsövet. tépőzáras, úgyhogy zzzzzupp letéped a vizesüvegecskét, kiiszod, zzzzuppp visszanyomod a helyére. Sütiség! Nem tudom miért ez jut eszembe, de oridzsi szellemirtónak érzem magam tőle.
Gondoltam, kamaszkorom örömzenéit is előbányászom. Eme tevékenységem akkora örömködésbe fordult ma, hogy ebből a múlt évezredbeli indie egyvelegből azonmód ígérhetek 3 edisönt is. (Csicsónak is tetszett az ölemben.)
Ezek pedig az eheti örömzenék indie korszakomból - szív küldi - first edition:
Micimackó gondolt, gondolt, de lefelejtette a legfontosabb eseményt a múlt heti büszkeség tábláról: átalléptem a bűvösheti 30K-t.Egggészenpontosssan 33.980 MÉTER. Ami ezen a héten már 35.540. A következő rubicon a heti 42.195 méter lesz rendkívül stílusosan.
Lássuk a hetet, amire büszke lehetek, mert mind az ötször nekiduráltam magam, noha sem a szép tavaszi időjárás, sem a táj a sonka- és sütihegyekkel nem tekinthető hmmm ideálisnak.
HÉTFŐ:
Komplex meditáció arról, hogyan kéne annyira komolyan venni magam, mint a múlt héten. Uff, én beszéltem. Szerintetek mi lenne az indián nevem?
Kedd:
Súlyos túlzásként értékelem, hogy hóviharban kellett kezdenem a hetet. Lemondtam arról, hogy mindenféle feladatokat végezzek, már azért is le a kalappal, hogy kidugtam az orromat este fél 10-kor a számítógép és a nyuszikás mémek mögül. De megállapítottam, hogy 6,5 K meg sem kottyan.
Mondjuk, ma ez számít a legkevésbé, NZT-48-cal töltött Eddie Morrának éreztem magam, miután megtudtam, hogy megvan egy rég áhított vizsgám. Örömömben, adrenalinba panírozott aggyal még az éves shoppingolást is megejtettem. Köll az! Beleszerettem eme tevékenységem közepette egy futószoknyába, ami olyan rövidke, mint Bridget Jonesé, sajnos úgy is néznék ki benne. Félretettem a projektet.
piesz: Épp itt lenne az ideje, hogy ne Rali suhijában fussak. Ti. ultragáz. Ez kiemelten demotiváló, de őszinteségemet demonstrálandó, bevallom, még mindig nem fogytam egy dekát sem. Egyet sem. De legalább 100x jobban odafigyelek, hogy bevegyem mindennap a pajzsmirigy gyogyót. De legalább gigagyors egy viziló vagyok. De legalább a vizilovakat szeretik. Én mindenesetre nagyon.
Szerda: A hó maradt, a távolság 8K-ra nőtt. Ahogy múlt héten, a szerdai lóti-futi most is kellően nyögvenyelős volt. Nagy kummogva, de letudtam. Ez nem a rekordok hete! Mondtam már, hogy hóban futni sokkal nehezebb? Nem is kellenek olyan galádságok, nyalánkságok, mint a bokasúly... Fincsi.
CSÜTÖRTÖK:
Rökpe 5 kilometer. Szárad az aszfalt. Soha, de soha, de még akkor se gondoltam volna, hogy 5 kilométer rövid táv lesz. Ezt most nagyon nagy arccal kijelentem. Épphogy bemelegedtem , már otthon voltam. Ha valaki nekem ezt 3 hónappal ezelőtt monnya... Tele a puttonyom viszont azzal is, hogy késő este futok. Ti mire szavaznátok? A reggel 5-kor felkelésre, vagy a hulla fáradt este fél 10-re? Én mindig a reggel 5-kor felkelésre, sajnos kivétel reggel 5-kor.
PÉNTEK: Tojásfestés. Tadam:
SZOMBAT:
Innen egészen bedurvult a dolog. Először agyonettem magam Anyucinál, amitől beszundiztam, majd alig két óra múlva most-vagy-soha alapon kimentem kocogni a Hajógyárira. Pont nem esett, de az eső elárasztotta korábban az ösvényeket (tudjátok, ami a Világzenei Színpadhoz, illetve a Metál sátorhoz vezet szebb napokon). Mindegy, csak 5K volt a penzum, hazagurultam, miközben a rosszullét környékezett. Kéjes mámorban számoltam ki, hogy akkora menőbenő vagyok, hogy az elfogyasztott tizenöt kalácsbuciból kettőt el is égettem.
VASÁRNAP:
LSD. 11K
A csokitojás vadászat az istállóban nagyon muris volt. Meg kéne kérdezni a brit tudósokat, hogy mennyi adrenalin tolul ilyenkor egy gyerek agyába... Utazás, zabálás, zsuga, zabálás, utazás. Éreztem, hogy ez lesz a legnehezebb. Ha vasárnap, akkor LSD, ezen a héten 11K. Drága sógorom felajánlotta, hogy szívesen kitesz a végső úticél előtt 11 kilométerrel, oszt' oldjam meg. Hero lett Rali, mert bevállalta egyedül a gyerekek fürdetését, én pedig heroina, mert elindultam a balatoni éjszakába. Keszthely ultrapara sötétedés után. Olyan kihalt, szedtem a lábam, hogy olyan helyen legyek, ami rendesen kivilágított. Beparáztam az autóút mellett, aztán a mólón, aztán a parton, aztán bevettem a spuritablettát és tűnés haza. Hogyan tudnám megvédeni magam? Mondjuk, ha nekiállnék visítva énekelni, biztos világgá szaladna a támadóm. Ezek után kicsit hátborzongató volt, hogy Németh Györgyi is pont erről írt a futóblogján. Köszönet érte. A fizikai állapotom? Az Axiom B.McCre kapitányának éreztem magam:
Pár szó a heti zenegyűjteményemről. Nos, van az úgy, hogy nagy levegőt vesz az asszony, és a 4-5 éve porosodó polc tartalmát kiszórja a nappali közepére, majd rendet vág. Így találtam rá a 2005/2006-os egyetemi tanévem egyik Válogatás CD-jére, aminek a neve Malvin. Kiváló futózenék vannak rajta. Akkor még nem futottam, úgyhogy nem tudhattam. Jó kis nosztalgia futam volt ez a ma délután.
Ezek pedig az eheti futózenék, a Malvin Válogatás CD tartalmából - szív küldi:
Íme. Az edzesonline.hu-ról lőttem. Csíra kezdő vizilovaknak való, mint én. (Félreértés ne essék, nincs ma jó kedvem.) Tegnap kezdtem a harmadik hetemet a szokásos rápihenéssel, haladok tovább csiga léptekben. (Hogy mindenki be tudja lőni, Piotrek tegnap 20 kilométert futott, én most ugyanezért 12 hetet edzek. Végülis, én is le tudok futni 20 kilit. Két nap alatt.) Bár amióta feljegyezte a családi krónika, hogy sógorom a maratont mindenféle edzés nélkül, kvázi csak úgy kedvem szottyant kocogni alapon lefutotta, és most nincs tolószékben, én nem is tudom mit erőlködöm... mindenesetre riszpekt, Robi!
