2013. február 27., szerda

8. hét a mérlegen - Bipoláris eredmény

CRISTOPH WALTZ FOR PRESIDENT!

Trú.

Ez kikívánkozott, nyilván semmi köze a 8. hetemhez.
Futás? Ultrasütiség vagyok! De mielőtt rátérnék, kezdem a rossz hírrel:

Tök hiába töröm össze magam, hogy 2 dekát fogyjak, endokrinológusnál jártam hétfőn, aki rámutatott, hogy elszállt a tsh szintem megint. A második terhességemmel együtt beszívtam egy jó kis pajzsmirigy alulműködést is. Ennek egyik tünete az elhízás (no cigi + terhesség + hypothyreosis = 20 kg túlsúly). Ez fittyfene már rendeződni látszott év végén. Ezalatt azt értem, hogy megfelelő gyógyszerezés mellett megfelelő a pajzsmirigy működés, de megint óriási a kilengés. A doki elmondta, hogy tótágast is állhatok, alpesi ultramaratont is futhatok, napfénnyel is táplálkozhatok, de meg kell barátkoznom  azzal, hogy a daruk végén én lehetnék az ellensúly továbbra is, mert még jó időbe telik, míg rendeződnek a viszonyok. Pajzsmirigy: 30 grammos szemétláda!

Szóval akkor mostantól nem azért futok, hogy újra 64 kg legyek, hanem hogy ne legyek 100???

Na mindegy, döcögök tovább, csak épp új nick alatt: hugoavizilo.

DOBPERGÉS....Tádám:


Szerintem ez elég korrekt. 

Ami miatt örömköm
  1. 4 éve házasok vagyunk és még egy tányért sem törtünk össze egymás fején. Csinszka már főzeléket is eszik. Szasza megtanult Super Mariozni. Láv.
  2. Az a 3km az első napon szerintem elírás. Így aztán odatettem magam, a hét legerősebb futása volt, kileheltem a lelkemet. PB (perszonálbeszt) tempó: 6:37, ami továbbra is rohadt lassú, de ha azt mondom, hogy 10 (!) percet faragtam a január 4-i teljesítményemből ezen a távon, az növeli az élvezteti értékét, ha elcsámcsogunk még ezen az adaton.
  3. Nem hogy nem hagytam ki ezen a héten sem futós napot, de már 5 napon futok. Még a választható 5 kilit is rátoltam. És műkszik. Nem vagyok fáradt, sőt, lekötözöm kezeimet, lábaimat, hogy a pihenőnap tényleg pihenéssel teljen. Addiktív.
  4. A szombati hosszú biztatóan könnyedén ment Keszthelyen. Egyet petit sajnálok. Elképzeltem, hogy milyen gyönyörű lesz a Balcsi parton, meg városszerte rohangálni, de a havazás megtréfált. Így aztán csak tömbköröket futottam, amit megtehettem volna akár itthon is. Kár érte, de vagyok olyan mázlista, hogy ez az élmény pótolható. Emellett bírtam az öreg manuszt, aki a havat lapátolta és mikor már akárhányadszor kellett félreállnia miattam, utánam kiáltott, hogy megtudja mégis hány kört megyek még és gratulált. Jah, és alakul a molekula egy Keszthelyi Kilométereken való részvétel tekintetében is. Félmaratonra gondoltam párban. Még keresem hozzá az Igazit.
  5. Még a feladatos napot is élveztem.
Amivel inkább nem kérkednék
  1. Mindenki leelőz, aki a Patakparton fut. Értsd: MINDENKI.
  2. Még mindig a férjem tréninggatyájában futok, mert a sajátom nem jön rám és büszkeségből nem veszek másikat, ami a méretem.
  3. Néha beparázom, hogy ezzel a tervvel kicsit elszámítottam magam. Azért vannak a jó barátok...
Ezek pedig az eheti győztes retroviccek futáshoz - szív küldi:

Henddzsájv:



Zsuzsinak a curvesös idők emlékére muhahahaha:


Saaaay youu will:



2013. február 20., szerda

Ha Vonnegut velem futna

Most ez ilyen gondolatfőzelék lesz.

Az első és legfontosabb, hogy soha, de soha nem gondoltam volna, hogy télen lehet a szabadban futni, és ez nem egyenlő egy halálos ítélettel. Azt nyilván tudtam, hogy vannak olyan humanoidok, akik űzik ezt az elfoglaltságot, de ők a Tralfamador bolygóról érkeztek és nekik még van humorérzékük. Az intelligens energiafonalak is megmondták.

Valakinek nagy hálával tartozom, hogy az idei agymenésem és csóriságom (bérlet, futópad...értitek..) végülis kivitt tapasztalati ismeretszerzésre. ÉS TÉLEN FUTNI JÓ! Sőt, baromi jó, ha betartom a következő szabályokat:

1. Kitapasztalom milyen gúnya kell adott hőmérséklethez. Érdekes, sokkal rosszabb túl-, mint alulöltözni. Így például 3-4 C fok körül már csak egy pulcsi kell, meg a sapkám, amit a Nagyikám kötött. (Gúnya alatt még csak nem is valami spéci tralfamadori futóöltözetet értek, hanem lyukas harisnyát, suhigatyát, pólók és pulcsik tömegeit. Merthogy egyenlőre nincs peták a tralfamadori divat követésére, abból főzünk, ami van.)

2. Árgus szemekkel figyelem az utat, nehogy elcsússzak, átessek valamin. Ültem már popsira a Patakparton. Többen röhögtek rajtam. (Segíteni nyilván nem jöttek.) Nem ártana egy csúszásgátló a cipőm talpára, de momentán az sincs. Örülök, hogy egyáltalán cipő van. Lényeg, hogy keresni kell a lehető legszárazabb helyeket, kerülni a pocsolyákat, így a gátfutásba is könnyű beletanulni. Utána be lehet ezt is írni a cv-be.

Csodálatos télen a hóban, főleg este, amikor az utcai lámpák sárga fénye borítja be a környéket. Legalább olyan hangulatos, mint egy pohár fűszeres forraltbor utána az Igazimmal. Az is fontos élvezeti faktor, hogy nem izzadom szét magam, mert a farkasüvöltő szél is könnyű nyári szellővé szelídül, ahogy befűt a gőzmozdony. Még kicsit Rockynégynek is érezheti magát az ember:

Motiváció
Szóval, aki nem tette, próbálja ki. Bár tudom, hogy ez egy tralfamadori szájából falra hányt nagy rakás borsó annak, aki aki a próba előtt áll az időegyenesen. (Hopp találtam egy 22-es csapdáját.) Nincs is taszítóbb elképzelés. Értem én. Így megy ez.

Még egy utolsó erőtlen próbálkozás: itt futok. Hát nem szép???


De igen, szép, fussá' csak tovább, engem nem zavar, brrr....

Még visszakanyarodva Rockyra (Milyen büszke lesz a férjem, ha megtudja, hogy ilyen hosszú írást szenteltem a Hősnek!), vasárnap volt Balboa futás a budai hegyekben, ami után csurgott a nyálam, de még csak addig ment volna, hogy felhúzom a kötelező rokigúnyát, aztán elhullok a negyedénél és ott maradok, mint Nicholson a bokorban. Na de biztos lesz még BALBOA FUTÁS, úgyhogy alig várom, hogy eljuthassak arra a szintre, hogy megpróbáljam. Ecsém, aki polgárpukkasztásból a Citadellára fut nap mint nap, biztos leküldené. Sőt, neki biztos van szürke kapucnisa, meg fekete sapkája, fekete kesztyűje is.

A másik, ami vitt előre az elmúlt napokban, hogy elkezdtem nevezgetni. Megvan a tervezett 10K nevezés a Vivicittára, 6K a Coca Cola Női Futógálára, meg félmaraton a Nike Félmaratonra. Persze próbálom agitálni az embereket, de már csak óvatosan teszem, mert izmosan megkaptam, hogy már megint azt hiszem, ami nekem jó, az mindenkinek jó, futkossak csak a magam szórakozására. Milyen igaz. Ez a nevezgetés amúgy egy kicsit más tészta, mint a téli kocogás. Szerintem. Én ugyanis nem azért nem mentem sokáig ilyen városi futás izékre, mert taszított, hanem mert paráztam. Mert ott olyan fitt tömegek vannak. Mert ott mindenki körbe tudja futni a bolygót egy órán belül. Mert én leszek az egyetlen, akit felvesz a záróbusz. Mert senki sem jönne el velem. Meg ilyenek. Pedig, ha a parafaktort előbb leküzdöm, lehet, hogy már sokkal nagyobb teljesítmények lennének mögöttem. Ugyanis a KÖZÖS FUTÁSOK VICCESEK. Jó a hangulat, itt ellentétben a metróval, mindenki mosolyog. Iszonyú motiváló és teljesen elviszi az embert a tömeghiszti, meg a de-kutyajó-nekünk-együtt és az embert komoly megerősítést nyer ebben a sportban. Büszkülhet egyéniben és többéniben. De tudom, hogy megint a tralfamadori énem beszél.

Ezen a ponton gyorsan beszúrnám, hogy meg is lenne a 2014. évi második célom: FélmaratonMánia 4 évszak. Remélem jövőre is lesz. És itt gratulálok az én Katámnak és Csongorjának, akik fordítva, de letolták a Rómeó és Júlia Félmaratont Veronában. <3

De persze maradjunk az idénnél, a csudijó múlt hétnél és a még jobb mostaninál, ahol tolom az ipart, ahogy azt monnyák nekem. No meg próbálom elfelejteni Ági, maratonista anyuka cimborám fejét és megjegyzését, hogy sokkal jobban tenném talán, ha visszavennék, és idén beérném egy félmaratonnal... Hiszen mi is lenne az athéni szállással, amit már most lőttem... nem vagyok normális...




2013. február 18., hétfő

A 7. hét a mérlegen

Hát álljon itt egy újabb értékelés, ugyanis az elmúlt héttel kezdődően átpattantam a 10 km-re gyártott edzéstervre. Lássa mindenki, hogy mekkora faszagyerek vagyok.




Ami miatt örömköm

Akárki akármit mond, én büszke vagyok az elmúlt két hét fejlődésére mind távolságban, mind futással töltött időben. Függetlenül attól, hogy továbbra is csiga lassú vagyok. A futással töltött idő tovább fog - reményeim szerint - száguldani, mivel ezzel a héttel bejön az 5. edzésnap az eddigi négy mellé. A cipő kezd ráolvadni a lábamra, sőt, már a vágyölő kompressziós száramat is kezdem megszokni.
Szeretném, ha a súlyvesztésem is egy ilyen görbe mentén haladna:

Nagyon tetszett az első pár repülőfutás, amit nyomatni kellett. Nagyon jól estek a kocogás végén. Azért a lábamnak még szoknia kell az ilyesmit. Viszont az intervallos futásokat elsiettem, kirohantam a lelkem, én majom. Ezt erősen korrigálnom kell jövő héten. Ééés elsőztem hosszúfutásból, lenyomtam a saját torkomon azt a 8 kilit, és ez azt jelentette, hogy kiléptem az ajtón, loholtam egyet a Ligetben, majd hazakocogtam.

Remek a hangulatom-tom-tom-tom-tom-tororom
Nem mondom, nagyon elfáradtam, de megy ez. Megy majd háromszor ennyi is. Ebben megint nem kis szerepe volt Ralinak, aki keresztül lelkesített a héten. Nagyon ott voltam agyban és lelkesedésben is. Igazából túl sokat is foglalkozom a futóműveimmel.

Kettő off topic extra: Csinszka második foga is átütötte az ínyét. Ő is küzd. A mai nappal áttértünk a házi tejre, mert az eszes szomszéd boltos erre a vevőcsalogatóra adta fejét. VÉGRE! Egy álmom vált valóra. Mosolygós fej.


Amivel inkább nem kérkednék

A 6. héten végig 40 perceket kocogtam és egészen péntekig örömködtem a sok elsőzés miatt, meg ugye új csuka, aztán pénteken jött egy apró hidegzuhany: a 90 napos diétát követve, egy szép téli keményítő napon, noha héjjában sült krumplit ettem, ergo nem indultam el üres gyomorral, úgy 3,5 km után úgy éreztem, szédülök. Ha nem álltam volna le és sétáltam volna haza, akkor összerogyok. Ezen a ponton adtam fel a 90 napos diétát, mint nem nekem valót, pedig már 3 hete küldtem. Azóta eszem, ahogy régen, és ennek egyetlen folyománya van: visszapattant a mérleg 80 kilóra és nem mozdul. És ha már itt tartunk, ma Xavért fodrászhoz vittem és a fodrásznéni is lecsapott a rettegett kérdéssel: 5 hónapos a kislány? És már várja a következőt?? ÁÁÁÁ! Meg kell erősítenem a lelkemet, és új elképzelésekkel nekivágni a kajálások átalakításának!!!!

Ezek pedig az eheti győztes örömzenéim futáshoz - szív küldi

Egy kis ős NEO abból az időből, amikor még nekem is hetijegyem volt a Szigetre:


The Black Keys - lávlávláv


Irie Maffia & Brains: 1:42-től szárnyakat növesztettem


2013. február 10., vasárnap

A puding próbája a holdfogyatkozás

Ez a szerdai nap... ó, bár mindegyik ilyen lenne.

Anyukámnál töltöttem a napot, nem is akármivel csapattuk az időt: farsangi jelmezt kreáltunk Xavérnak. Halacska lesz. Elkövettem ugyanis egy hibát, nevezetesen megkérdeztem, mi szeretne lenni. Mielőtt kitalálja jövőre, hogy ő bizony csíkosfejű nádi poszátának öltözik, legközelebb én teszem majd a javaslatokat.

Érte aztán mindent...
Nem bántam meg, hogy belementem ebbe a mókába, mert:

1. Mindent a gyerekért! Álmatlan éjszakákat töltöttem a halacska jelmez kigondolásával
2. Nagyon hangulatos volt Anyuval tölteni a délelőttöt, alkotói mámorban, cseverészve.
3. Az, hogy nem bérelt a cucc, presztízskérdés. Vagyis inkább...
4. Nem nagyon lehet kapni, bérelni halacska jelmezt, ahogy csíkosfejű nádi poszátát sem.
5. Idomulnom kell a gyessel teli pénztárcámhoz.

Aztán jött a nap következő csodája: Rali, a férjek gyöngye, megajándékozott az ÚJ FUTÓCIPŐMMEL. Hát nem fantasztikus??? Igazság szerint roppant zavarban voltam, mert még az életben nem mertem ilyen drága cipőt venni (nemhogy gyesen), másrészt a zuram sem szokta utánam vágni a kártyáját azzal, hogy no, asszony vásárolj!, bármennyire is kiváló a főztöm. Végül a fogyasztói révület felülkerekedett a lelkifurdalásomon.

(Tudni érdemes továbbá, hogy hónapok óta gyűjtöm a kétszáz és száz forintosokat, amiket erre a cipőre szántam, de így most félreteszem az útra, vagy a nevezési díjakra...)

Futó közhely: lényeges a jó cipő. Erre most először teljesen ráparáztam, mert mostmár komolyabb távok jönnek, mert fájt a csípőm, térdem, bokám, mert megjelent az első véraláfutás a lábamon, mert alig van már talpa a réginek, mert egyetlen embert ismerek személyesen, aki lefutotta a maratont, és Ági szintén azt mondta, hogy nagyon fontos.

A vásárlás megkezdése előtt, én a csíra kezdő a következőket tettem az ügyért:
  • Letettem a nagyesküt, hogy ez egyszer felülemelkedem önmagamon és NEM SZÍN alapján választok cípőt.
  • Letettem a nagyesküt, hogy szaksegítséget kérek és nem  próbálok egymagam okoskodni.
  • Utánamentem a témának, és többek között ezt a cikket is vagy ötször elolvastam: Megfelelő futócipő választása.
  • Megcsináltam a vizes próbát, ami alapján én megállapítottam, hogy a lábam szupináló,a szaki pedig később azt, hogy enyhén pronáló... Így megy ez!
  • Jó kislányként elvittem magammal a régi, elkopott cipőmet, majd a kocsiban felejtettem... Így megy ez!

Okoztam egy finci meglepetést a boltban. 80 kilós töltött galambként betoppantam, épphogy a homlokomra nem volt kitetoválva, hogy ultrakezdő. Majd közöltem, hogy feltétlen segítségre lenne szükségem, hosssszúúúú távfutásra keresek magamnak megfelelő cipőt. Nehéz az ilyet komolyan venni. Nem neheztelek az eladó csajra a pofavágás miatt. Főleg, hogy utána durván fullos kiszolgálást kaptam.

Szóval a jobb lábam enyhén befelé dől, 8-as a méretem, széles a lábfejem, magas a rüsztöm, x lábam van és csámpás is vagyok. Mégsem reménytelen, elém tettek vagy nyolc pár cipőt! És futkároztam a folyosón boldogan, és álltam nagyon tudományosan a speciális lábvizsgáló lapon, míg nem a cipők száma két párra nem csökkent. Ez viszont óriási dilemma volt. Az Asics annyira idomult a lábamhoz, mintha az én csülköm lett volna a gyárban a minta. A Nike pedig annyira felfogott minden ütést, mintha a margitszigeti futópályát a lábam alá szerelték volna. A szaki csaj azt mondta, azt az érzést keressük, mintha semmi sem volna a lábamon. Ennél még azt is könnyebb volt eldönteni, hogy kihez menjek férjhez...

Fény derült arra is, hogy visszér problémám van, amire vettem kompressziós szárat dzsásztinkéjsz. Erről többet és viccesebbet itt olvashattok Winkler Robi tollából.

Végül bár a semmihez az Asics jobban közelített (innen üzenem Ralinak, hogy Horatio is megmondta "A semmi is néha valami"), a lábam megkímélése érdekében végül a Nike mellett döntöttem.
Aaaand the winner iiiis

Hát ő az én Lunar Eclipse-em, Holdfogyatkozásom. Nincs is nálam boldogabb. Már megint itt van a szerelem... Az estét már együtt töltöttük az első 5 kilométeren, mert nem bírtam ki, hogy ne rohanjak kipróbálni azonnal. Fantasztikus már elsőre is, lenyűgöző a különbség, ugráltam a dzsellin fáradhatatlanul. Várhatóan ez még jobb és jobb lesz, ahogy töröm be a cipőt. Csípőmet nem éreztem, szokásos fájdalmakat nem érzetem, nem ment a térdem és a bokám erre arra, sokkal jobb volt az általános közérzetem edzés után.

Konklúzió:
Amíg nem futottál egyben, nem tudod, de t-é-ny-l-e-g k-r-i-t-i-k-u-s p-o-n-t a j-ó c-i-p-ő!
Nagyon örülök, hogy segítséget kaptam hozzá. Köll az, köll az!
Most már tényleg nincs mentség!



2013. február 7., csütörtök

Haladok a lenini úton - Alapozó szakasz tervezés II.

Úgy esett, hogy megesett, most, a 6. héten lezártam a 40 perc futásért folytatott harcot. Megspóroltam 2 egész hetet. Azért ez elég motiváló. Ráadásul nem tudom mi van a csillagokban, de ez a hét csupa-csupa apró öröm és siker.

1. Az első edzés, hogy nem sétálok bele.
2. Új cipő, ami önálló posztot érdemel
3. Nevezés a Vivicittára
4. Az első edzés, ahol hattal kezdődik a tempó
5. Az első mérlegelés, ahol végre 80 kg alá mentem: 78 kg-t mértem 2013. február 6-án.
6. Alakul egy extra terv, de erről még többet nem árulok el...

Így aztán "kedvem szottyant kicsit futni" és tovább fabrikálni az alapozó edzéseket.

A runnersworld.com és az edzésonline.hu 10 kilis edzéstervét még pont van időm letolni a félmaratoni kezdetéig, úgyhogy megpróbálkozom vele.

Hát így nézne ki a február:



2013. február 6., szerda

Január a mérlegen

Hogy azért látható legyen, hogy nem csak a szám jár, hoznám az igazolásomat, hogy itt a háttérben azért nem csak a tervezés folyik, hanem munka is, kérem szépen.

Híven az újratervezéshez, megindultam tök nulláról újra. Pontosan 2013. január 4-én összeszívtam magam és kimentem a frisslevegőre:


Tempót még egyáltalán nem közölnék, mert ezek belesétálós kocogások voltak. És előreengedném, kütyüm még semmilyen nincs. Pulzusszámlálót is ideértve. Ráérünk.

Amire büszke vagyok:

1. Eltökéltség = rendszeresség
Egyetlenegy edzést hagytam ki, és azt is azért, mert egész nap a törpéimmel voltam, nem vihettem őket magammal futni a hátamon.
2. Fejlődés
Betartottam az edzéstervet, mentem, amikor menni kellett, pihentem, amikor pihenni kellett. Gyönyörű fejlődési trend görbét tudna ebből készíteni jópár kollégám. Én nem. :)
3. A FÉRJEM HOZZÁÁLLÁSA
Igazából az első helyen kéne állnia!
...és vigyáz a gyerekekre, ha kell... és érdeklődik mindig, hogyan ment a futás... és biztat... Jesszus, de jól esik! Feltételezem, ő is várja a bombanőt a sztori végén. :) 

Amivel nem kérkednék inkább:

1. Távok
Most akkor mély levegőt veszek, és megpróbálom nem elképzelni, hogy a maraton olyan hosszú, mint az egész január havi össztáv.
2. Idő
Egyenlőre még terhesen is jobb eredményeket futottam. Nem csüggedek. Minden a legnagyobb sütiség lesz, csak skubizzatok!
3. Súly
Nem mozdult el a mérleg 81 kg-ról egy egész hónap alatt. No comment. Belefogtam a 90 napos diétába

Para: a cipőm ehhez a feladathoz már nem tud felnőni. Sírva, de muszáj lesz elengednem. Nagyon kiszolgált, társam a kezdetektől. Gyakorlatilag már nincs is talpa, annyira kopott. Emellett elkezdte leszaggatni a bőrt az ujjaimról és véraláfutásos lett a kisujjacskám. Drága, drága első futócipőm. Nyugodj békében.

2013. február 3., vasárnap

Világmegváltó tervek

Jó ez a blogolósdi, kevésbé valószínű, hogy az ember popsit csinál a szájából. Ma például biztos a rosszabbik énem győzött volna: Kimenni az örvénylő hóesésbe, szélviharba? Tudod mikor??!!

Ehhez képest, hogy motiváljam magam, nem a Rákospatak felé kanyarodtam, ahogy mindig szoktam, hanem nekivágtam, hogy kiderítsem, eljutok-e már a Városliget közelébe, ahol a nagyobb távokat szeretném majd futni. Legnagyobb meglepetésemre elfutottam a Pecsába. Meg vissza. És az orkán ellenére ez meg sem kottyant.

Nos, ez annyira spanol, hogy most írok arról, miként képzelem az éves felkészülést nagy vonalakban.

Tekintettel arra, hogy még egy személyi edző sem csöngetett be hozzánk azzal, hogy mekkora megtiszteltetés lenne edzeni engem és szaktanácsokkal ellátni, az internetre hagyatkoztam. Megmondom őszintén, az egyetem óta nem olvastam ennyit, mint az elmúlt egy hétben.



JANUÁR 1. - MÁRCIUS 17.: ALAPOZÓ SZAKASZ

Versenyt ezalatt nem tervezek.

MÁRCIUS 18. - JÚNIUS 9.: 12 HETES FÉLMARATONI FELKÉSZÜLÉS

Versenyek:
Vivicitta - Április 21.: 10 km
K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó - Június 9.: első félmaratonom

JÚNIUS 24.- NOVEMBER 10.:  20 HETES MARATONI FELKÉSZÜLÉS

Versenyek:
Nike Budapest Félmaraton - Szeptember 8.: második félmaratonom
Athéni Nemzetközi Maraton - November 10.

Hát így gondolom most.



Lengyel, magyar - két jó barát. Indul a World-afoot!

Hogy le szeretném futni a maratont? Ez nem újdonság. Hogy egy picit fogyni is szeretnék? Ez sem újdonság. Hogy kismamaként, feleségként teszek erre kísérletet? Ez sem újdonság. Hogy minderről blogolok, hátha másokat inspirál? Ez sem újdonság, sőt, egészen fantasztikus teljesítményekről, követendő példákról, nem mindennapi történetekről lehet olvasni, ami mellett az én nyavalyáim eltörpülnek. Ehhez itt van jobbra fent az Olvasósarok.

Amiben talán egy kicsit kísérleti jellegű lesz, hogy a tegnapi napon létrehoztuk ennek a blognak a Nagy Testvérét. Ezen már nemcsak az én, hanem Piotrek felkészülését is követni lehet. Erre a blogra angol nyelven írunk mindketten. Így kap egy leheletnyi nemzetközi ízvilágot a dolog.




Itt fönt, balra bármikor átlinkelhettek oda, aztán onnan vissza, míg el nem szédültök. Emellett minden angol nyelven is elérhető bejegyzésem végén linkelem annak angol verzióját.

Nem tudom van-e angol nyelvű magyar futóblog, hát most lesz! Piotreket pedig olvassátok, mert ő olyan vicces srác! Kackac

Namármost, ha ez teljesen érdektelen mások számára és kutya nem olvassa ezeket a blogokat, akkor jó lesz arra, hogy az angol futószaknyelv professzorává küzdjem magam. Ebbéli fantasztikusan hasznos tudásomat majd jópénzre cserélem, és a gyerekeimet menő egyetemeken taníttatom. Így pukkadjak meg!

2013. február 2., szombat

Januári újratervezés nulláról - Alapozó szakasz

Nézegetve a szilveszteri mulatozás képeit, amiken még mindig terhesruhában díszelgek, levedlettem minden büszkeségemet.



Visszamegyek oda, ahonnan 2010-ben kezdtem. Leporolom azt a kezdő edzéstervet, ami megtanított futni. Akkor borzasztóan bevált, méghozzá úgy, hogy a kezdet kezdetén a háztömböt sem bírtam körbefutni, illetve leelőztek a járókeretes öregek.

Úgy tervezem, március 18-ig, ami pont a 32. szülinapom, nem is foglalkozom mással, csak az alapok alapjának legalapvetőbb megalapozásával.

Így a januári eredmények tükrében azt merem mondani, hogy ez egy értelmes gondolat. Az edzőtervet felfejlesztettem heti 4x 40 perc futásra és jelenleg is ezt futom. Nem fáj semmi, kezdek rohamosan formába lendülni, rettenetesen élvezem az egészet.

Ennek első 8 hete a következőképpen néz ki:



Most az 5. hét végén járok, nagyon kényelmes. Épp tegnap futottam a már emlegetett Coopereket. Úgy érzem folyamatosan, jóval több is menne, mindenesetre nem kockáztatok. Mindennek eljön a maga ideje.

Emellett muszáj mielőbb kicsit lefogyni, így túl nagy a terhelés. Zoli nagypapa mondta mindig, aki háziorvos volt, hogy a túlsúly olyan, mint egy hátizsák kövekkel, amit még a WC-re is cipelünk magunkkal. Ki akar túrahátizsákkal trónolni... Tetszik, nem tetszik, ezúttal nem úszom meg fogyókúra nélkül. Januárban próbálkoztam azzal, hogy nem eszek kenyeret, tésztaféléket, sütit egyáltalán. Nem ment. Ennek valószínűleg az az oka, hogy mostanában otthon sütöm a kenyeret a családnak. És az az illat... Próbálkoztam azzal is, hogy elhagyom a vacsorát és csak egy joghurtot eszem. Nem ment. Mindig éjszakai falás lett a vége, ha valamelyik gyerkőc felkeltett. Most 5 napja a 90 napos fogyókúrával próbálkozunk. Azért a többesszám, mert Rali is beszállt a buliba, aminek én úúúúgy örülök. Tegnap a gyümölcsnapot közösen átvészelni és egymáson röhögni ("Te, a kolbász az gyümölcsnek számít?") korántsem volt olyan gáz, mint egyedül, mint a kisujjam.

Szóval valahogy így képzelem az elejét. (Bár az ütemtervek készítésében világbajnok vagyok, betartásukban kutyaütő.)

2013. február 1., péntek

Őszi bénázás - rosszpéldamutató


Sajnos, hiába vártam Csinszka születését, mint a megváltást, a kórházat ugyanaz az elefánt hagyta el, csak azzal a különbséggel, hogy volt vele egy szende csecsemő. Mintha loptam volna. Az a helyzet, hogy állandóan megkérdezik várom-e a következőt (Még akkor is, ha már tudják, hogy a gyerek pár hetes... Én nem is értem az embereket).

Lássuk be, engem ez nagyon zavar. Még akkor is, ha "csak" kismamaháj, még akkor is, ha "csak" 15-20 kg.

Annyira nekikeseredtem, hogy mihelyst vége lett a szoptatásnak, kipattantam az utcára és loholtam párszor 5-6 kilométert. Bár április óta nem futottam, viszont végigéltem egy várandósságot és böcsülettel megszültem egy 4 kg fölötti babát, bumm bele a közepébe onnan, ahol abbahagytam. Komolyan, magamat sem értem. Fokozatosság nulla. Ésszerűség nulla. Ez még ősszel történt. Iskolapélda arra, hogyan vágjam tönkre a bokáimat, térdeimet, de leginkább a csípőmet, illetve még mélyebb elkeseredésbe süppedjek.

Szomorú karácsonyi sütizabálásba torkollott ez a próbálkozás.

Ne csinálja senki utánam!



Hogyan tűzzünk ki jó nagy célokat, jó gyorsan?

Hát ez rém egyszerű: ismerkedjünk meg Piotrekkel és a dolog máris elintézettnek tekinthető!



Ilyen jóbarátot, cimborát szeretne mindenki. Sosem hagy cserben. Sosem mond nemet. Minden körülmények között elvisel. Ha előállsz valami őrülettel, ő biztos benne van.

Kapcsolatunk elég rapszodikus. 2006-ban Mariborba vetett minket az élet, hogy gazdagítsuk a nemzetközi diákok népes, részeges táborát. Egy emeleten laktunk, sülve-főve együtt lógtunk egy éven át többedmagunkkal. Aztán - ahogy az lenni szokott - hazamentünk, és már nem beszélünk rendszeresen, csak nagy néha.

2007 őszén egyik reggel munkába menet, a tömött 7-es buszon jött az ötlet: elmegyek a Caminora. Sokat emlegetett sztori, hogy hónapokig útitársat kerestem, végül épp feladtam, amikor egy délelőtt Piotrek megtalált skype-on. Kérdezte, mizu, én meg leütöttem a labdát, hogy épp azon filózom, jöjjön el velem. 800-900 km-t kéne gyalogolni Spanyolországban. 3 percen belül azt mondta oké. Végigküldtük, őrületes volt, legjobb útitárs címet megszerezte. Aztán hazamentünk és ismét kikoptak a cseverészések.

Ennek pont 5 éve. Piotrek jelenleg Londonban él. Múlt héten dúltam-fúltam, agyaltam ezer dolgon, a hájamon is, a futáson is, meg ilyenek, aztán, ahogy az a 7-es buszon is történt, bekattantam a maratonra. És hát ki venne komolyan? Piotrek. Küldtem neki három sort e-mailben és megkértem, hogy legyen megint az a barátom, aki nem hagy cserben. Még aznap ezt is leokézta. Így megy ez... Viszont visszakérdezett, hogy hol fussunk?

Hát legyünk már stílusosak jó nagy arccal. Legyen maratóni maraton.

Így aztán a 2013. NOVEMBER 10-I ATHÉNI NEMZETKÖZI MARATONRA nevezünk.

Még 281 nap.

Totál be vagyok zsongva.

Follow Piotrek and me in English!

Az én nyúlfarknyi sporttörténelmem



2008 előtt nem futottam. Nem is sportoltam. Na jó, snowboardozni imádok, de azért évente egy hét mozgást nem neveznék sportnak. Inkább iskolába, aztán egyetemre, aztán munkába jártam, buliztam, ettem, ittam, szívtam és rettenetesen sokat bagóztam. Hát nem is voltam túl fitt, sem pedig vékony. A futáshoz való viszonyomat ebben az időszakban leginkább az jellemezte, ahogy beírattam az egyest a tanárral, csak a Cooper tesztet ne kelljen végiggürcölnöm.

2008 őszén a lengyel Piotrekkel, erasmusos haverommal legyalogoltuk Saint-Jean Pied de Porttól Finisterraig a caminot. Ez akárhonnan nézzük, 900 km gyalog 30 nap alatt. Olyan csapjunk a lecsóba stílusban, nem nagyon készültem rá fizikailag, de maga az út azért hatalmas változást hozott: rájöttem, hogy edzettnek lenni, mozogni fantasztikus dolog. (Bár hozzáteszem, mindenfajta szent megvilágosodásomtól függetlenül azért elpattintottam napi másfél-két doboz cigit továbbra is.)

2009-ben összeházasodtunk az én drága urammal, aki szerintem máig nem tudja, mit is vett ezzel a nyakába.. No de viccet félretéve, még ebben az évben megszületett a kisfiam, Xavér,  úgyhogy az elméleti elképzeléseimet a rendszeres sportról ott is hagytam Spanyolországban.

2010 augusztusában jött a nagy kérdés, hogy mit tudnék kezdeni 8 kg kismamahájjal. (Míg én itthon, dagadtan ezen gondolkodtam, Piotrek ismét caminozni indult, ezúttal tökegyedül, az északi útra.)

a puding

2010. augusztus 8-án – jobb híján – futni kezdtem az első 5 kilométerért és le is futottam az első Margit-sziget körömet 2010. szeptember 19-én 00:33:45 alatt. Akinek úgy tűnik 5 km lefutása maga az Everest (nekem úgy tűnt), és a kezdők küzdelmét kívánja végigkísérni, akkor olvasgasson bátran itt.


2011-ben már szerettem volna 10 kilométerig felfejlődni a magam szórakoztatására. Rendszertelen és rövid edzések mellett is sikerült 2011. október 2-án 1:14:59 alatt. Előtte 5 nappal, szeptember 27-én elszívtam az utolsó cigimet is. Minden dohányos tudja, ez pontosan mekkora teljesítmény.Ekkor megfogadtam, hogy sokkal komolyabban veszem magamat, jobban odafigyelek a rendszerességre.

Letettem a nagyesküt arra is, hogy 2012-ben kipróbálom milyen részt venni versenyeken és lefutom a félmaratont. Ám év elején kiderült, úton van a kislányunk is. A mámorító boldogság mellett jött a falási inger, toltam a csokit, pizzát, fánkot. Ajjajj, ez így nem lesz jó. Amint zöldutat kaptam a második trimeszterben a dokitól, nekiálltam kíméletesen kocogni. Majd vettem egy mély levegőt és beneveztem a Midicittára. Amennyire engedte az egészségi állapotom, pár kilométereket kocogtam. 2012. április elsején, bolondok napján, lefutottuk a 6,2 kilométeres távot Csinszkával a pocakomban. Idő: 00:43:46, helyezés: 705. és 705,5. Maga a verseny felejthetetlen élmény volt.

2012. szeptember 10-én megszületett a mi tündéri kislányunk. Azóta? Fizikai értelemben totális mélyrepülés és 16 kg kismamaháj.

Follow me and Piotrek in English!

Néhány gondolat az elejére




A legfontosabb az életemben a Kiccsaládom: Rali, a férjem, Xavér, a négy éves csibészem és Csinszka, a pár hónapos tündérem. Élem a gyesen lévő kismamák apró csodákkal teli mindennapjait, és be kell vallanom, iszonyúan élvezem!

Ettől függetlenül nekem is megvannak a „szokásos” kismama paráim. Nincs elég időm magamra, nyúzott vagyok mindig, kicsit beszűkít az itthonlét. Persze megy a jajderonda kövér vagyok műsor is, mivel a szüléssel, szoptatási időszakkal bizony-bizony itt maradt rajtam 16 kg pluszban.

Standard szilveszteri fogadkozásaim közepette megesküdtem, hogy leadom a túlsúlyt, újra rendszeresen sportolok, csakhogy ismét képbe került Piotrek, és a fogyiból hirtelen 42 195 méteres futás lett. Így megy ez! A Piotrek fenoménról még lesz szó.

Bár egy paragépnek tartom magam, a kitartásom is nagy, mint egy öszvéré. A gigászi kihívásokat is megszerettem. Így került a Bakancslistámra a maraton is még régebben.
Nos, egyenlőre azonban hobbi kocogó vagyok. Ebben a pillanatban még szinte semmit nem tudok arról, hogy hogyan lehet lefutni a maratont. Nem tudom fizikailag milyen megterheléssel állok szemben, mit is jelent pontosan heti ötször erre a távra edzeni, versenyen is csak egyszer voltam, 6,2 kilométeres távon. Nem ismerem a szakzsargont, a futáselméletet, a szerkókat, a kütyüket.

Egyet tudok: idén én is lefutom. Hogy hogyan és miből, az úgyis jön magától...

Follow me in English!